Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978

1978. december 11.

v>~- 19 Lont iné i Elmondta, hogy a költségvetési tárgyaláson a MÉM képvi­selője közölte, hogy & KISZ támogatást feltételekhez kell kötni. Lányit Megállapította, hogy az Ifjúsági Parlamentre a felkészü­lés igen jő volt. Köszönetét mondott az állami vezetés­nek és mindazoknak, akik ebben a munkában rész tvettek. Tartalmilag jő volt az Ifjúsági Parlament, a KISZ is eredményes munkát végzett, de a mozgósítás nőm volt si­keres. Csak azok a fiatalok vettek részt, akik más ren­dezvényeken is aktivak. Jé vita-szellem érvényesült, a dolgozók szekciójában azonban a fiatalok lényegében egy­mással vitáztak. A jövőben más időpontban javasolta meg­tartani a dolgozó szekcióülést. Megállapította, hogy a parlament után néhányon nem a par­lament szellemében dolgoztak, a KISZ gyors intézkedése­ket tett és megtárgyalta a kérdéseket. Javasolta, hogy az oktatók és az állami vezetés rendsze­resebben igényelje a KISZ segítségét. Hornyáig Javasolta, hogy a tervezett tájékoztató füzet egyetemi kiadására egy kiadványban kerüljön sor. He legyen annyi füzet, ahány tanszék. Néhány pont átfogalmazását javasolta. Piaőnyi Pelkérte Pillis elvtdrsat, hogy adjon választ a feltett kérdésekre.

Next

/
Thumbnails
Contents