Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978
1978. december 11.
-M- 10 Élményt Megkérdezte, hogy a kérdező a választ elfogadja-e, Saffl&Zííii. A választ elfogadta, de megállapította, hogy az nem megnyugtató, Diményf Vitára booedjtotta a javaslatot* Jjjggga^ Elmondta, hogy Br, Vétek János aspiráns vezetője volt, alti a kisórietokot lefolytatta, Munkájában a labor feltehetően segítette, ami természetes. Jó dolgozatot készített és azt sikeresen megvédte. Megállapította, hogy Szabolcs megyében jelentős nagyüzemi szőlőterületek vannak, a líyiregyliázi Főiskola Tangazdaságában is von szőlőterület. Vétek János korszerűsítette a gazdaság pincéjét, tűnt a tangazdaság! iskola igazgatója, jó gyakorlatot szerezhetett• Foglalkozott a szőlő növényvédelmével, a növényvédő szerek kipróbálásával is. Véleménye szerint jó gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik, Intenzív kutató munkát végzett, A hazai követelményekhez viszonyítva erős közepes szintű szakmai felkészültséggel rendelkezik, oaoly elegendő ahhoz, hogy főiskolai tanári föladatait jól ellássa. Tud arról, hogy a pályázó évente vesz részt gyógykezelésen a Füredi Szivkorházban, Pedagógiai érzéke van, 4ó oktatásszervező munkát végzett, nem a pályázó az oka annak, hogy Nyíregyházán nem maradt kertész-képzés. Véleménye szerint ez is oka volt annak, hogy eljött Nyíregyházáról, Megállapította, hogy Er, Vétek János nem kiváló előadó, hanem közepesnek minősíthető.