Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978

1978. november 30.

*6"“ DH ü?üü?H MIHÁLY elvtárs: Kéri, hogy hallgassák meg az elvtársa] Biacs Péter elvtársat a MÉM főosztályvezető helyettesét. BIACS PÉTER elvtár3»Tisztelettel köszönti a Kutatási és Szakoktatási Főosztály nevében és Soés elvtárs megbízásából aa együttes ülést.A minisztérium vezetése és főosztálya is nagyra becsüli az egyetem tevékenységét, azt a tevékenységet, melyet aa egyetem állami vezetése és pártbizottsága az anyag össaeállitása érdekében kifejtett. Ez velük végig egyeztetve, összhangban történt,közben is és a befejezésnél is aktivan közremüködtek.A beszámoló tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a párt és állami vezetés tett ennek a fontos terü­letnek szakember ellátása és kutatási munkája érdekében. Az egyetem fejlesztési terve, melyet a minisztérium is meg­vitatott, úgy érzi már most olyan állapotban van,hogy ez az előrehaladás zálogát jelenti .Az anyagi lehetőségeik korlá­tozottak, és számítani kell arra is, hogy azokat az elképze­léseket, melyek megvalósítására régebben nagyobb összegek álltak rendelkezésre, most csak visszafogottabban- a kiemelt területekre koncentrálva - lehet megvalósítani és közös erőfeszítéssel. Azok az elképzelések, melyeket fontos és kiemelt feladatként az egyetem fölvázolt előre hozhatók,sőt sikerült annyira előre hozni,hogy már a jövő évben fokozatosan megvalósitásra kerüljenek.így ebben az évben már folyik egy bizonyos feltéted megteremtés, amely lehetővé teszi,hogy Szigetcsépen egy minifikációs-pince kialakulhasson.Minden áldozatra, készek a gyakorlati oktatás feltételeinek megteremtéséhez.A gyakor­lati oktatás szociális épületei megépítését illetően az egyetem által elkészített beruházási tervek már a jövő évben kivitelezésre kerülnek.A beruházási összeget megemelték egymillió forinttal és a jövő évben megkezdődhet az építke­zés. A gyakorlati oktatásban nemcsak a termesztési,hanem

Next

/
Thumbnails
Contents