Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1976

1976. április 13.

-16­Az erkölcsi és anyagi eszközök megítélésében számítanak a négyszög véleményéré.Az adott lehetőségek odaítélésének indokolásával sajnos már nem találkoznak a dolgozók.Jé volna ezzel a lehetőséggel élni; értékelni» kit, miért találtak alkalmasnak kiváló dolgozói»rektori dicséreti és más jutalmazásra .Megfelelő indokolás esetén ez a többi dolgozó számára ösztönző lehetne. Fokozni kellene a dolgozók felelősség vállalását.Hem mindig érzik magukénak a felada­tokat, azt esetleg szükséges rossznak tartják. Javaslata» hogy esetenként egy-két rektori megrovástól sem kellene visszariadni olyankor, amikor a rektori tanács állásfogla­lásával ellentétes megoldással találkoznak. Yégül az ellenőr­zés fontosságára szeretne ráirányítani a figyelmet. BALLA VEHCEL elvti Javasolja, hogy meg kell magyarázni a dolgozóknak, mik a kötelességeik és jogaik, mert az emberek nagy többsége nem ismeri azt. Példs a kötetlen munkaidő kérdése, mely munkajogi kérdés. Hem áll szemben a demokratizmussal a vezetői munka meg­szilárdítása sem.A vezető felelős a szervezeti egység fela­datainak teljesitásóért.Ez azt is jelenti, ha ő a felelős, ő tudná legjobban , milyen legyen a jutalmazás rendje.A munka­végzéshez tartozik a dicséret, jutalmazás is.A megrovás, feddés joga megvan, a jutalmazást már kollektíván kell csinálni.Elképzelhetetlen hogy péld. egy jól dolgozó ember kétszer is kaphasson a kis jutalmazási keretből* Javasolja, hogy az említett 25-30 fórumot vegyék sorra és csak azokat hagyják meg, amelyekre szükség van.Sokkal nagyobb szükség van arra, hogy minden lépést azokkal beszéljünk meg, akik a legjobban hozzá tudnak szólni a témához. Szó volt az értekezletek tultengéséről, lehet, hogy ennek tudható be, de péld. a docensi beszámolón 29 főből csak heten vol­tak jelen.Akik viszont megjelentek, komoly véleményeket mondtak el*

Next

/
Thumbnails
Contents