Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1976

1976. december 14.

16 5. napirendi pont Tájékoztató: Dr.Tóth Mihály elvtára: Bejelenti, hogy november 10-én le­zajlott a XI.kerületi Párt VB ülése. Közismert, hogy erre egyetemünk Párt Végrehajtó Bizottsága előterjesztést készített az Ifjúságpolitikai Határozat megvalósításának helyzetéről. Ez a korábbi Budapesti Párt VB határozatának ellenőrzése volt. A Párt Végrehajtó Bizottsági ülésen a üfcM részéről Szalóczy elv­társ az egyetem részéről Dimény elvtárs és ő mint a PB titkára vett részt. Tóth elvtárs részletesen ismertette a kerületi PB Végrehajtó Bizottsági ülésén elhangzott - a témával kapcsolatos - fontosabb kérdéseket és magát a hozott határozatot is felolvas­ta. Az intézkedési tervünket szükséges kiegésziteni a kerületi VB állásfoglalásával. A határozatot értelemszerűen figyelembe kell venni a további munkában. Az együttes ülés felhivja az állami vezetést, hogy a testüle- tüket érintő kérdéseket vegyék fel munkatervükbe és a párt- bizottság munkabizottságai is egészítsék ki azokkal munka- programjaikat. 4. napirendi ront; Egyebek: Dr. Tóth :.Iihál-v elvtárs: 1977« április 26-án tárgyalná a Pártbizottság "az egyetemi ifjúság ideológiai-politikai hely­zetének értékelése stb. a Budapesti PVB határozata alapján” c. napirendet. Kéri módosítani ezt a napirendet olyan formában, hogy a Budapesti PVB határozatát nem érintené.

Next

/
Thumbnails
Contents