Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1965
1965. július 16.
- 3 Balla: - -Sínézés és lojalitás helyett a hallgatókat kártérítésre kell kötelezni, Terpót - A hallgatóra hat az a környezet, melyben élnek, ezért a nevelők személyes példája a nevelési elvek része akár pozitív, akár negativ irányban hasson is, A nevelési feladatok végzése nem szorítkozhat csak az évfolyam és csoportfelelős tanárokra, a nevelés munkájában minden oktatóiak részt kell vállalni,- A sportmunka több támogatást érdemelne, ezért nagyobb segítséget kell adni a Testnevelési Tanszéknek, Papp: — Kéri, hogy ősszel térjen vissza a Tanácsülés erre a napirendi pontra, Probocskai: A jegyzet átfutási idejét meg kell rövidíteni, különben a jegyzetet a hallgató késve kapja meg, Gyakorlati-oktatási rendtartásunk van, ezért erről most a Tanácsülés ne nyisson vitát, Rakcsányii - Kérni kell a főigazgatóságot, hogy a tanszékek a jegyzetekből kaphassanak, A jelenlegi korlátozások mellett pl, a rokontárgyat oktató tanszékek nem ismerik egymás á ö gy z ót ot •- Az 1, és 6, határozati javaslattal egyetért, nagyon is rászorulnak a hallgatók, hogy az etikai magatartásukat megjavítsák. Jó volna, ha ebből a szempontból a KISZ is foglalkozna a hallgatókkal. Boros: - A jelentés és tartalma nem fedi egymást. Sok szó esett a hivatástudat kialakításáról, de kevés tett,- Megemlíti az erősödő vallási behatást és megemliti Bajnok István ügyét. Az természetes, hogy ilyen oktató nem nevelheti a Hallgatókat• Vallási kérdésekben a passziv álláspontot is el kell Ítélni,- Javasolja, hogy a határozati javaslat 2./ pontjáért a felelős ne a VNOB, hanem az oktatási rektorhelyettes legyen, úgyszintén a határozati javaslat 3./pontjánál sem a VNOfí-ot kell megjelölni,- A 4, 6 és 9»pont elhagyását javasolja,- Az 5, pontra vonatkozolag a 5H, keressen anyagi lehetőséget, A 7.pont módosítását javasolja,- A 11,pont maradion el azzal, hogy a munkaruhákat esetenként ellenőrizzek és azokat a hallgató csak a gyakorlat idejére kapja meg,- A 13.pont egészüljön ki azzal, hogy Ml/2 évenként", Terpó: - A beiskolázási propaganda eszközeként a ,’Kertészhiradó,,hoz egy mellékletet kell csatolni, mely ismerteti a főiskola tevékenységét és eloszlat olyan illúziókat, hogy a kertészmérnök hivatás elsősorban virágkertészetet jelent.