Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1963

1963. április 12.

- 2 ­leadott anyag csoportosítását a F.M. jóváhagyólag tudomá­sul vette* - Helyesnek tartja a kötészetnek mint fakulta- tiv tárgynak a leadását. - A dísznövénytermesztés üzemta- ni vonatkozásaira, problémáira az előad sok során mindig rámutatnak. Már az elővitán felvetette: me^ kellene fon­tolni az üzemtan! tanszék olyan decetralizacióját, hogy a termesztési tanszékekre üzemtanos is kerüljön. - A kutatómunkával kapcsolatos megállagitásokat visszauta­sítja. A kertészeti kutatás bázisát ó teremtette meg, ő indította el 1935-ben a tanintézeti közleményeket s a ké­sőbbieket is egészen 194t>-ig ő szerkeztette; 1944 előtt ő volt az akkori Kert.Akadémia kísérleti előadója; a kun- hegyesi kísérleti telep létesítésében is elvitathatatlan szerepe volt. Munkájuk eredménye iránt kétség soha sem merülhetett fel, az európai szinten előremutató volt. _ Az elővitán rámutatott a kísérleti munkába mutatkozó fluk- tuálás okaira /főhatóság hiánya, ennek létrehozására irá­nyuló törekvések/. A Kertészeti Kutató Intézetben folyó kísérleteket a Tanszék indította el s hogy csatlakoztak hozzá, ez a lényegen nem változtat. /Fűmag-nemesites,egy­nyári virágok fajtaérték vizsgálata/. Az Intézet részéről tett megállapitás rosszindulatú és tendenciózus. Az Inté­zet egymásután adja le kutatási témáit. Ő a szakmai kér­dések előtt soha meg nem hátrált. - A szakmai és politi­kai neveléssel kapcsolatos megjegyzésre közli, hogy Nádasy adjunktus doktori értekezése készül, a tanszéken két dok­tori cselekményre jelentkezett van. A kandidátusi cim odaítélésénél tanszékével szemben megkülönböztető érté­kelés nyilvánult meg /Koródi/. - A kaderneveléssel mindig foglalkozott, de csak azt nevelheti, aki engedi magát ne­velni. A Kar életében, munkájában résztvesz s ha van va­lami konkrét kérés, ezt személyesen hozzá intézzék. - A határozati javaslatokkal kapcsolatos véleménye megegye­zik az előbb elmondóttakkal. Kéri, hogy a szigetmajori területnek a tanszék kísérleti tere céljára történő át­adása mielőbb történjék meg, hogy az anyagot áttelepít­hessék. - Kárpáti megjegyzésével kapcsolatban közli* sokszor rámutatott arra, mennyire nem helyes, hogy a kertészeti arborétumok erdészeti kezelésben vannak s hogy a magyar kertészet kezelésében ilyen létesítmény nincs, ez egyedülálló. dr. Pillis Pál hozzászólásában megállapítja, hogy - annak elle- nére, : ogy a többi tanszék a reformviták® során szerzett tapasztalatokat igyekezett hasznosítani, a dísznövényter­mesztés! tanszék s Domokos János személye részéről ax két évvel ezelőtti vita óta ilyet nem lehet tapasztalni. Válaszában sok ellentmondás volt tapasztalható. Lényegé­ben a két évvel ezelőtt lezajlott vita óta nem jutottak előre. Dr. Kozma Pál megállapítja: kétségtelen, ho^y végzett a Tanszék kutatómunkát, de az eredményét nem látták. A kutató mun­ka eredményeinek a gyakorlat felé való kivetítésére meg­van a lehetősége, mert állami gazdaságokkal, termelőszö­vetkezetekkel kapcsolatban állnak. Minden esetre a tan­szék kapacitását tekintve, többet várnak tőlük. Megálla­pítja, hogy a Kertészeti Kutató Intézettel kapcsolatban, a dísznövénytermesztés! kutatási témák bizonytalanságá­nak a disznóvénytermesztési koordinációs bizottság hiánya az oka. A témakollektivának egyértelmű és világos hatá­rozatot kell hozni a témák koordinálásával kapcsolatban.- A Főiskola vezetősége a szubvenció szétosztásánál méltányos volt a tanszékhez, joggal elvárhatják, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents