Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1962

1962. november 2.

2. / Dobray Endre gazdasági igazgató tájékoztatója az eddigi gazdálkodásról. A bevétel teljesítése 66 %• Kéri a bevételi rovatban érdekelt szervezeti egységek vezetőit, hogy ezt az ütemet fokozzák. Kéri a kutatási igazgató- helyettest tisztázza, hogy a TFT-keretben a földművelésügyi tárca, az aka- t démia, a pénzügyminisztérium végső megállapodásra jutott-e. Ez azért fon­tos, mert a felhasználatlan hitelek elvesznek. A beruházási keretet jól használták fel. Feltétlenül meg kell dicsérni a kollégiumi épitkezés munkás­gárdáját lelkes munkájukat, mert a kollégium falai már állnak. Az arborétummal kapcsolatban bejelenti, hogy annak rendbehozására a kivite­lezési szerződést megkötötték és az FM* ebben az évben 500.000 forintot adott erre a célra. Arra kéri Magyar Sándor elvtársat, hogy a szubvenció-elszámo­lásokat szorgalmazza. Somos e: A tanács köszönettel veszi Dobray elvtárs beszámolóját. Magyar elvtárs sürgesse a szubvencióTelszámolésokat, ez még ebben az évben történjék meg, továbbá kéri Kozma Pál élvtársat, hogy az említett hitel lebonyolítása ügyében tegye meg a szükséges lépéseket. A tanácsülés jegyzőkönyvi köszönet formájában nyugtázza az Épitő Vállalat dol­gozóinak azt az önzetlen munkát, amit tapasztalhattunk a kollégiumi épület építése terén. Kéri Kárpáti elvtársat, hogy szorgalmazza a botanikus kert ügyét. Személyesen és levélben járjon el az Erdészeti Főigazgatóságon, hogy a terület birtoklása elintézést nyerjen. 3. / Terpó elvtárs ismerteti a Bács-megyekel kötött szerződés végleges szövegét pontonként. A szerződés 8.pont .iához javasolta Tamássy elvtárs bevenni: a megye is vállal­jon kötelezettséget, hogy ezeket a javaslatokat realizálja, az ajánlott mód­szereket bevezeti. A szerződés többi pontjával a tanácsülés egyetértett. Kiegészítés a II/l. függelékhez: A Nemesitési Tanszék is szerepeljen, vegyék be a Helvéciái Állami Gazdaságot, A többi résszel a tanács egyetértett. Kiegészítések; Lammal elvtárs: paradicsom gépesitési betakarításában közre­működnek. Készítettek egy szőlővessző-ültetőgépet, amelyet kísérletre Bács megyének szeretnének felajánlani. Domokos J: A tanszék korábban kihelyezett anyagát szeretnék a megyében foly­tatni. Bognár S: nagyparcellás összehasonlitó kísérletei folynak a tanszéknek a me­gyében, ezt jövőre is szeretnék belevenni. A tanács ezekkel a módosításokkal jóváhagyta a szerződés-tervezetet. 4. / Somos elvtárs ismertette a tanáccsá, a Felsőoktatási Tanács vitájában elhang­zottakat . 5. / A tangazdaság talajtérképének elkészítését vállalta az 0KMI. Ezzel kapcsolatos feladat a térkép megrendelése és üzemszervezési szakember rendelkezésre bocsáj' tása, akivel a tangazdaságot bejárhatják. Somos elvtárs: köszönetét fejezi ki az OMMI-nak ezért a segítségért, kéri Magyar elvtársat, hogy a meglévő térképeket juttassa el a Talajtani Tanszékre, itt egyeztessék, hogy elkészülhessen az egységes genetikai talajtérkép. A szakembert illetően Főző József személyében jelölték ki. 6. / Somos elvtárs bejelenti, hogy a November 7. ünnepséget kedden délután tartják. 7. / Jövő szombaton krizantémum kiállítás nyilik. Kéri a Disznövónytermesztési Tan­szék vezetőjét, hogy a kiállítás feliratai az oktatási jelleget tükrözzék. 8. / A Világnézeti Bizottság kérését tolmácsolja: a tantárgyi vitákhoz a tanszékek nem adnak részletes tematikát és programot, csak címszavak felsorolása volt. Azok a tanszékek, akiknek tantárgyi vitája még nem történt meg, szívleljék meg ezt a kérést és adjanak részletesebb programot a Világnézeti és Oktatási Bizottságnak.- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents