Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Kar tanácsülései, 1953
1953. augusztus 1.
Ha később az állattenyésztés speciális tárgy lesz, majd beállítunk mást« Láng Géza munkásságt értékelve megállapítottuk, hogy igen 36 kapcsolata van karunkkal oktatói és gyakorlati téren és ez iegn komoly előny, amit első helyen kell értékelni* SzabőtLáng Géza oktatói munkájához szeretne szólni# A munkástanfolyamon ő volt az, akit a Mezőgazdasági Karról kiküldtek, hogy a kertészeti munkéstanfolyam előadója legyen. Oktatói munkássága alatt olyan jegyzetet készített, amit saját kara is hasznosított, éppen a növénytermelésben, a zöldségtermesztés terén igen hasznos és értékes munkát fejtett ki* Dékánsága alatt az egyetemi oktatásban is a növénytermesztési oktatás be lett iktatva* Akkor ±m nem is tudtak jobb előadót talán!, mint Láng Géza. Három év alatt igen eredményes munkát tudott kifejteni. Ezeknek a tapasztalatoknak birtokában ő is azt tartaná célszerűnek, hogy Láng Géza vigye tovább ennek oktatását* Bálint:Nem vonja készségbe, hogy Láng Géza elő tudja adni mind a két" tárgyat, csak azt nem tartja helyesnek, hogy egy ember többféle ^anyagot is elő adjon**Az Akadémián talált erre példát, hggy egy ember négyféle anyagot is előadott# Egyébként ismétli, hogy a biráló bizottság véleményével teljes mércékben egyetért* Peregi«Szintén egyetért a bizottság és az előtte felszólalók véleményével, s ő is azt javasolja, hogy ha az első két pályázó nem jöhet számításba, akkor betöltetlenül maradjon az állás* Ammnnyiben Láng Géza nem jphetne számításba, úgy }.átja, hogy Varga ®raő igen komoly nyereség volna a Kar számára, mert üzemtani ismeretei hasznosak volnának, hogy az üzemi összefüggéseket lássák a hallgatók*! ő ezt jobban tudná ellátni, mint Láng Géza* Láng Géza tudományos munkája természetesen elsősorban értékelendő és ezérib helyes, hogy 6 van előtérbe helyezve. Dékán: Megállapítja összefoglalva, hogy a kari tanács véleménye azonos a biráló bizottság véleményével. A felvetett szempontok olyan jellegűek, hogy a bizottság is figyelembe vette akkor, amikor a sorrendet megállapította és a javaslatokat kialakította. Mind a két számitásba jövő pályázónak vannak olyan előnyei, hogy a kari oktatás! eredményességét elősegíthetik, igy a maga részéről is egyetért abban, hogy a két elsősorban és másodsorban javasolt pályázót alkalmasnak tartja a következő szempontok miatt az állás betöltésére* Láng Géza a vetséforgó és trágyázési tudományos munkába© igen eredményes munkát végzett, amlT a kertészeti növénytermesztést is nagyban elősegíti. , Varga Ernő olyan szintézist teremthet az állattan, mg. növény- termesztés és kertészeti termelés között, hogy a gyakorlati életbe igen jól hasznosítani tudják. Láng Gézát azért javasolták elsősorban, mert a tudományos fokozat előnyt jelent, másképpen latolgatná, hogy melyik előnyei nagyobbak* < ' ... • • .t > f - , ' A maga részéről, miután a pályázók anyagát ismertette, meg-