Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Kar tanácsülései, 1953

1953. szeptember 28.

Fekete: Hányadik félévben oktatjuk ezt a tantárgyat? * Igazgató:Utolsó félévben. Fekete: Nézete szerint tanrendi nehézségek állnak fenn, mert amikor a tantárgyakat befejezték, utána kapják meg a vonatkozó jogi reszt', igy a tanszékek kénytelenek elmulasztani a jogi vonatkozásokat. VóleménjtBXEK szerint előbbre kellene hozni ennek a tárgynak az oktatását. Meg kell vizsgálni továbbá, hogy az okleveles kertész milyen problémákkal találkozhatik az életben és ezekre fektetni a nagy súlyt. Voltak olyan dolgok, amelyek eddig is kiestek az oktatás­ból, s vannak olyan problémák, amelyeknek alátámasztásához igen fontos az idevonatkozó jogszabályok és módok ismerete, fí eddig esik azzal rendelkeztek tudás tekint tében a hallgatók, amit a közép­iskolában tanultak* A programm alakjára nézve a módszertani rész igen szépen ki van dolgozva. Az irodalom azonban úgy van megadva, hogy kötelező és ajánlott olvasmány. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a jegyzet nem kötelező olvas­mány, mert az olvasmányt ha kötelező is elolvasni, de nem kötelező megtanulni. Ellenben a kötelez* irodalomban megadottakat meg is kell tanulni. Ezért javasolja helyesbíteni kötelező és ajánlott irodalom­ra . György: Hésztvett az állattenyésztési jogügyi programm megvitat sán, ahol Földes Iván volt a szakértő. Ezzel kapcsolatban azt szeretné tanácso.lni most, hogy a tanszékek mutassanak rá azokra a közigazgatási területen szükséges jogi ismeretekére, amelyekre a kikerült hallgatóknak tanulmányaik vé­geztével, ha tanácsokhoz,./\&agy járásokba, megyékbe kerülnek, elengedhetetlenül szükségttáék.C*I^* Véleménye továbbá az, hogy a fenti gyakorlati kérdések nem illesz­kednek az órákba a programmon belül, s ezeket a büntetőjogi részbe kellene bevenni. Okálvi: — Véleménye szerint a kodifikációs munkát ki kellene b*viteni, de ugyérzi, hogy inkább elméletet kell kapnia a haligitónak, amit beilleszthet a gyakorlatba. Másképp nem hiszi, hogy a gyakorlat átfogó képet adna ennek hiányéban. Nem helyesli a szűk prakticimum alapjára helyezkedni, mert csak Így kx&bs tudja a hallgató tartalommal megtölteni munkáját. Feregi: Egyetért Okályí professzo ral abban, nogy a büntetőjogi rész hiányzik. Ki kell dolgozni továbbá a termelési, szerződéseket, azokkal kap­csolatos jogi kérdéseket, mert azok nem elég súllyal szerepelnek a programiban. Fekete: Valóban szükséges, hogy a prakticizraus vezessenj hogy viszony­lagos elméleti megalapoz st adjon, de valahol el kell helyezni az ügyviteli részt is, mert nekünk alaposan képzett szakembereket kell kibocsátanunk. Ennek érdekében meg kell határoznunk, hogy 'hova helyezzük el azokat a dolgokat, amelyek képessé teszik hall­gatóinkat arra, hogy az ei$ö habtól kezdve megállják helyüket azon a területen, ahova mint vezdő kádert helyezik őket.

Next

/
Thumbnails
Contents