Jersey Hiradó, 1961 (42. évfolyam, 12-51. szám)
1961-03-23 / 12. szám
JERSEY HJ 'rí r , D O i 96 í március 23. FONTOS ÚJÍTÁSOK A TÁRSADALMI BIZTOSÍTÁSBAN (Folytatás az 1-ső oldalról) után csak félösszeg. A magasabb segélyt 1 961. első napjaiban veszik kézhez a családok, anélkül, hogy kérniök kellene az emelést. Lansdown még arról is értesit, hogy az uj törvény munkában eltöltendő kevesebb évet követel a nyugdíjastól. Eddig általában véve az 1950. január 1-től eltelt idő'felét kellet munkában tölteni; ezután annak csak egy-harmadát. Az igényléshez azonban — mint ezelőtt is — legalább hat évnegyedig tartó munka (! j/2 év) kell ezután is. “Az olyan egyén tehát, akitől azért tagadta meg a Hivatal a nyugdijat, mert nem dolgozott elég ideig, jelentkezzék azonnal, mert könnyen lehetséges, hogy az uj szabály értelmében most már folyósítható a nyugdíj,” Lansdown előadása szerint. Más újítások kiterjesztik a társadalmi biztosítást az olyan szülőre is, aki gyermekének üzletében dolgozott, továbbá a nem-nyerészkedésre alakult vállalatok alkalmazottaira, még ha azok között kevesebb is kívánná a biztosítást, mint azok két-harmadrésze. (Az eddigi szabály). Lelkészek 1962. április 15-ig jelenthetik be önkéntes csatlakozásukat a Social Security-hez. A korábbi határidőt meghosszabbították. ) Nyugalombavonult vagy rokkant munkás neje vagy mostoha gyermeke, fogadott fia vagy lánya, járulékokat kaphatnak, mihelyt e viszony már egy éve fennáll. A temetési járulékot a temetkezési vállalat közvetlenül veheti fel, ha özvegy nem maradt hátra és az a személy, aki a temetési költségekért felelős, ebbe beleegyezik, vagy ha 90 napon belül senkisem jelentkezik a költségek fedezésére. Az aki social-security rokkantsági járulékot húz, I 2 hónapon keresztül megkísérelheti, hogy ismét munkát vállaljon, mialatt a munkaképtelenségi segélyt is felveheti, keresete ellenére ís. Aki pedig öt éven belül ismét munkaképtelenné válik, hamarább jut nyugdija felújításához. “Aki további felvilágosítást óhajt Social Security ügyekben, forduljon a legközelebbi Hivatalhoz, amelynek cime 437 East State Street, Trenton, N. J., Lansdown igazgatóval az élén. Szerinte: “Okvetlenül jelentkezzünk, \ ha úgy gondoljuk, hogy járandóságaink vannak. Kérelem nélkül senkisem kaphat csekket a Social Security Hivataltól.” Fouodoj by MORRIS GL..Z- «ÖA í alapított« Megjelenik minden csütörtökön Szerkesztő és kiadó: GERENDÁT D. MII ázerkanztóség és kiad«! I: L 7 Hancock Avs. Tranto’ N EXport 3-49IC Egyes szám ára 3 col*. KÉRJÜK eiaúittiouiket, lepjenek meg bennünket azzal, hogr futtassák ei -azt hazatérik mi midőn előfizetősük lejárt ne! előbb, h6ay r>e le?ye-»< hátralékban • lennünke* íi kisegítenek azzal hoa-- por ’OF / D C» !(.'■• s. • p-.pj-, f» l Vrwr** nekünk is javunkra lesz! A few Entered a» Second- C la a« Mail Matter N ot - über 30th. 1921, at tb* Office in Trenton, N. J., under tkot Aót of March, 1870 The parental home — or tin lack of it, constitutes the deciding factor of juvenile delinquency Written by ANDREW 1RSHAY. NINCS OLYAN HŰL m#ty a*» The American Home was known tor generations past as the place where manhood and womanhood developed under care and guidance. Children did not just grow up, they were brought up by God-fearing parents. And it mattered little, or not at all, whether or not these homes were humble, or povertystricken; die environment was such that mental and moral giants developed íq them. Abraham Lincoln, Daniel Webster Alexander Graham Bell, Thomas Edison, Jane Adams, Henry Ford, Herbert Hoover, Walter Chrysler, and many others, too numerous to mention contributed to the luster of the neme America. What has happened to our communities, to our homes ana to our sense of values in our present day? Some will say that times have changed. This is a false assertion. If anything hers changed, it is our moral, spiritual and individual concept of life in general. Time goes on ana on, but we come and go, never again to return. And we delude ourselves in our thinking that what was right ana honorable in Lincoln's day is no longer our concern. .We are looking for ©xpkancrtioris rather than for the eternally true principles to follow such as; honesty, brotherliness, truth and faith in God. Homes deteriorate into an aggregation of persons rather than becoming a harmonious entity. Some of our false prophets, sometimes labeled as "psychiatrists," tell us that the child has his right to "seif-sspression" whereby he or she is following his or her own instincts to do or not to do what tire parent advises. Thu« it is the delusion of "being modem." And instead of bekig trained, children are impoatng abeir untheir elders. The teenager demands a oca, äreatme for sport and other needless ftórags which tend to divert the young mind from the natural interests such as study and improving intellect and character, to Hazardous ventures, sometimes resulting in tragedy. Some of these satisfied craving of children result in crimes. When She parent is called to the Police Station where the boy is held on a charge of murder with a weapon or having caused a serious accident with his car, boti parent and child face each other with a feeling of guilt at suer, moment, reflecting on past mutual failures. — Delinquency in such instances was nurtured unwittingly by parents who are convinced ihat they "love" their children. They fall to realize hat love must be based on a higher ground than 'giving in" to children at, aH times. Unless parental love recognizes responsibility at the same time, it is not love at controlled emotions upon parents, thus actually trying tc train -ill but rather the contributing causa of delinquency. On# of the answers seems to be to bold parents responsible :or the sins of their children. Only thus will we behold the dawn of the day when teen-age hoodlums will disappear from the American scene. Our school system should inaugurate a real progressive way of educating the youth to become law j abiding, hard working and respected citizens of their com munity even as their forefathers are known to have been m ! their days. tsmmuisjt A TRENTON 65 KOI — A LELKIED VEETE NEW YORK VARQÍ AZ ORSZÁGOSAN I KE MAGYARSÁGÁNAK ÍALAUtOZbHELYE — íGYAR NSXÍfrtbEBEN •RT tó PÁRTFOGOLT BUDAPEST ÉTTEREM i ahol a !»«ialete»ebfe ebédeli óz Vdaaoiák kaphatók a legnagyobb választékba«, aépcnprt órákon Business Luncheon ..................................................... £1.25 Vacsora .................. $2.15-től feljebb | A legpompásabb faiatok mailé a i«gfciH»nőbb importált borokat ál belföldi italokat szolgálnak M. GYORSAN ÉS ELŐZÉKENYEM) HERSKOWITZ KALMAN nj tulajdonos inadra á üggohnas irányításával 1481 SECOND AVE. NEW YORK Asztal rmnák» Teisfoa RH 4-9108 Gyönyörű helyiségei a boldog báWrílág BUDAPESTI hangulatát varázsolja einen. Tehát: ÖNMAGA ELLEN VETKEZIK AKI NEM HERSKOWITZ-NÁL ÉTKSzíKI Egy Mg gyermek tórobne... Sd# suny óm kössön kendet Selymet a fejére Menjen el a Kátoaánékhoi A Chambers Street végire. Mondj® me*) me. Andy urnák Megjött az étvágyam Az £ Érnem serrfcéöára Se keMsásair® vágyom. Vegyen tel* Édesanyám Sertés-karajt bőven Mindent vegyen Édesanyám ;VJe sajnálj« tőlem.. • IF IT’S /t/í// HP/ád IT'S GOT TO BE GOOD! Division of the Borden Co., Trenton, N. J. scuxzzzj imn Ha a "JAM" paossnyóbői elhiheti Sdesottyáea Egy nagy adagot ennék Rögtön lobban lennék. Kedves Ham nyugodt lehelsz Bfategyefc még máma Remek sültet adok néked Üelre vacsorára. . A JAM. BEEF GO. RAGYO TISZTA KUSttfiEME 1627 GSi&MBERS SÜREEm* VAN TBKtoN EX 4-8487. COLDS ^^#00 pains of coUb^vith ä&egie for sore throat dugiifejKteb ST^BACR'V«. A. (SjHPNSifc'' Action) rédwiesífcver, briffikSRter, more complete relief . . . Snap back with HIRES DOZZi SZALÁMI I BUDAPESTI MAGYAR LIBAMÁJ mffímyadi Janos díványait Mézeskalácsok Pergetett Zila-akácméz Italizesitök Uj édes mák. darába, szitálva L körös csokoládék Csokoládék, Candyk Lekvárok és HecsedU stb Szegedi paprika Liptói túró (juhturó) Mák, dió és mandula darálva Rudas vanília Hímzett női blúzok és szegedi papucsok jutányos áron. A legújabb magyar szakácskönyv: Budapesti Ínyencmester {f:955-ben jelent meg) ára csak ....................................$5.50 AMERIKAI NYELVMESTER ........................ $2.50 AISQQL-MAGYAR £s MAGYAR-ANGOL nagy wótár (22,000 szó, magyar kiejtéssé!) .............................$5.00 Magyar-Angol zsebszótár ............■ •................... . . . $1.50 hdjfgyar játékkártyák és az összes magyar hanglemezek Budapestről most érkezett lemezek árjegyzékét ingyen küldjük. StArjen. általános árjegyzéket, ingyen küldjük! Vigyázzon a címre: Postaköltség a vevőt terheli 3 dolláron felüli rendeléseket bárhová szállítunk H. ROTH & SONS Importers 1577 First Avenue New York 28, N. Y. (82nd Street sarok) Telephone: REgent 4-1110 Hallgassa a WBNX (1380 hullámhosszon) rádióműsorunkat minden vasárnap délután 12:30-től For QuaHty Laimifry and Dry Cleaning IT NEVER FAILS Call Shrinks Hemorrhoids Without Surgery Stops Itch—Relieves Pan For the first time science has found a new healing substance with the astonishing ability to shrink hemorrhoids and to relieve pain — without surgery. In case after ease, while gently relieving pain, actual reduction (shrinkage) took place. Most amazing of all — results were so thorough that sufferers made astonishing statements like “Piles have ceased to be a problem!” The secret is a new healing substance (Bio-Dyne®)—discovery of a world-famous research institute. This substance is now available in suppository or ointment form called Preparation if®. At all drug counters. Published every Thursday Editor end Publisher. ÓCHCLAS D. GERENDA1! Editorial and Publishing Offtc. 11 Hancock Ave Trenton 10, IS EXport 3-4910 ! Single copy 3 cent. Százezrek kedvenc könyve: ÉJSZAKA CAIROBAN ... j CLAIRE KÉNNETH OÜéfkériI r«fá»#tr -MtifaodSMojr« ír Ifi't—I u megjelent! tipétmétemm Uüébm«. • a rémi mat yorkr $3 Kaphat# m indes awMSjrar k"uHkt ét külföldi megrendelésiek, erden m plmx 15 cm* HUNGARIAN BOOK STORE n*«r AVENUE NEW YORE. N Y Bijmtu&dtmet t mfm *Ua téri-. “RANDEVÚ ROMÁBAN»' * * ____ { “NEONFÉNY A NÍLUS FELETT' wsoih.nwwk wi-s-1 T 'ír ~n —i ~r -un hit ~t i i mii mi -■■ ■■ m m m JEST LflFFS by ROBERT for «faster, more complete relief oi ■ SieáWehe, neuralgia, neuritis pains, take STAN BACK Tablets or Powders stmmes. A. (Synergistic Action! the Jömbinod action of several medicatif-approved ingredients in one eas^a-take dose-eases anxiety and tension, starts bringing reifet right away. ^ ^ ÍTANBACK 'él 'fepa ration roú've ever (JOWOESO I used „ rzrrrr-^L^S: