Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)

Első találkozásunk új Püspök Atyánkkal.

Március 7-én egy rövidke hír örvendeztette meg a kispapszíveket. Szentséges Atyánk akaratából árvánmaradt egyházmegyénk új főpásztora Kovács Sándor prelátus, kiskunsági főesperes, kecskeméti apátplébános lett. Amilyen nagy fájdalom volt számunkra előbbi Atyánknak, Grősz József jelenlegi kalocsai érseknek távozása, oly nagy örömmel töltött el bennünk az új kinevezés. Mert ha valaki igazán atyjának nevezheti püspökét, az elsősorban a kispap, s ha valaki igazán árvának érzi magát, ha elvesztette atyját, aZ elsősorban szintén a kispap. így érthető, hogy elsősorban a szeminárium lakóinak jelentett örömhírt a Szentatya intézkedése.

Üj püspökatyánk megérkezését is talán mi vártuk a legtürelmetlenebbül. Március 2(5-én Kegyelmes Atyánk elnyerte a papi hatalom teljét és a délután folyamán kispapjai már ott lehettek a püspökvárban történt egyszerű fogadtatáson. A legnagyobb öröm azonban másnap köszöntött ránk. Püspökatyánk első útja a székesegyház után hozzánk vezetett. Tudta, hogy mennyire vártuk.

A rektorátusban az „Ecce Sacerdos. . .“ dallamával köszöntöttük először. Azután dr. Géfin Gyula, a szeminárium rektora tolmácsolta az elöljárók és kispapok hódolatát. Beszédében bemutatta Főpásztorunknak a szeminárium lelkét, szellemét. „Minden intézménynek — mondotta — ha hosszabb életű, kifejlődik egy bizonyos lelki világa, szelleme. A szombathelyi szemináriumnak a specifikus szelleme a lelki egység püspökével és a Szentatyával." Rámutatott rektor urunk az egyes püspökök életében azokra az eseményekre, amelyek a főpásztoroknak a szeminárium iránt tanúsított jóságát, áldozatosságát és szeretetét igazolják. Kiemelte azt a tényt, hogy a szombathelyi egyházmegye püspökei mindig puritán, közvetlen, atyai szívű főpásztorok voltak, akik benső kapcsolatban állottak papjaikkal, híveikkel és kíspapjaikkal egyaránt. Ez a lelki frigy az egyházmegye papjai és püspöke között meg volt később is, a néppárti és a gyászos forradalmi időkben is, amikor az egyházmegye püspökével, gróf Mikes Jánossal együtt legkiválóbb papjai is börtönben ültek és nem akadt egy sem, aki a forradalomban, vagy az azt követő időkben hűtlen lett voína püspökéhez és Egyházához.

Hálás szívvel emlékezett meg Szent Péter utódáról, aki Püspökatyánkat nekünk adta és befejezésül így folytatta:

„Vegyenek körül bennünk akármilyen sötét felhők, nem csüggedünk, nem félünk, nem vagyunk kíshitűek. Velünk az Isten és velünk az Isten küldötte, a mi jóságos Főpásztorunk, akit nagy szeretettel és hódolattal köszöntünk."

5