Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)

Szemünk előtt feküsznek a vaskos dolgozatok és protokollumok gazdag tartalmukkal, lelki szemeink előtt pedig egy komoly, zelózus, tehetséges és szorgalmas kispap képe ragyog felénk három évtized távlatából, amint az ódon régi szeminárium súlyos tölgyfa pulpitusa előtt ül és imádságos lélekkel dolgozik. Köszönjük Padányi Biró Márton méltó utódának a dicsőséget, melyet szemináriumunkra hozott, köszönjük a jópéldát, mely kispapkorából felénk árad. Megőrizzük ez emlékeket, mint értékeket és kincseket.

Kőmíves János V. é.

Vers egy régi házról.

Rozoga házacska volt. Mellette hontalan, poros országút vonult.

Ma már csak édes emlék az egész, betakarta nagy lombjával a múlt.

Két reménykedő, vaksi ablaka a szőllőlugast nézte csendesen.

Ott szoktam alatta olvasgatni s a fejemre kulcsoltam a kezem.

Az udvaron alig volt valami.

Elől egész nap ásított a kút.

Fölötte bóbiskolt a körtefa s néha nagy bánatában elaludt.

Egy orgonabokor pásztortűzként lilán lángolt ott tavasz közepén.

Szép volt, mint egy mesebeli tündér, mint egy gyönyörű, örök költemény.

Hátul pókhálós, régi pajta állt.

Belül fekete volt, mint a szén.

Benne aludtam nyári éjszakán a dúsillatú széna tetején.

Ősszel haloványabb lett a vén ház.

Mellette már lassabban ment az út.

Halkabban sóhajtoztak a lombok s a szél becsapta néha a zsalut.

Tizennégy éve, hogy ottan éltem,

Feledni kezdem már lassan-lassan.

Néha, mint jánosbogár az éjben, úgy villan meg árván a múltamban.

Káldi János.

12