Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1942-1943 (Szombathely, 1943)

Cur nos Pater deseris ?...

E szavakkal búcsúztak Szent Márton püspök tanítványai az őket elhagyni készülő jóságos atyjuktól. Pedig talán örülniök kellett volna, hiszen aki eltávozott közülük, nagyobb dicsőségre távozott. . .

Ámbár mi is tudjuk, hogy körünkből távozó jóságos püspök atyánkat magasabb kitüntetés szólítja el az egyházmegye éléről, mégis elbúsuló szívvel, a pásztor nélkül maradt nyáj szorongó érzésével tesszük fel ugyanezt a kérdést.

Miért? Hiszen úgy szeretett minket kispapokat, mint atya a gyermekeit! És mi is úgy szerettük őt, mint Krisztusban atyánkat!

Ezért nem tudunk maradéktalanul örülni nagy kitüntetésének.

Emlékezünk egyik szilveszteri szentbeszédjére. így kezdte: „Csengnek-bongnak a szilveszteri harangok. Hálaadásra hívnak bennünket. .. Megint elmúlt egy év és sokan nincsenek már itt közöttünk, akik tavaly még itt voltak.“ Akkor nem is gondoltunk arra, hogy a következő szilveszter-estén már szeretett püspök urunk sem lesz közöttünk.

Május 9-ike óta szomorúan csengnek-bongnak a szombathelyi harangok.

Jövetelekor elhozta közénk jóságos, atyaian szerető szívét, most távozásakor magával viszi mindannyiunk szívének szeretetét és megbecsülését.

Egy jelszót hozott közénk, amelyet mi leendő papok elviszünk az egyházmegye minden pontjára a reánkbízott nyáj közé.

Jelszavunk lesz az ő jelszava: Szívet-szívért! Szívet adunk mi is: Megértő, isteni szelídségű szívet a bűnösöknek.

5