Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1942-1943 (Szombathely, 1943)

Ami a mintákat illeti, az az elv, hogy a díszítmény mindig síkszerű legyen, szintén jól érvényesül nálunk, ahol még a térszemléletes motívum is mindig síkdíszítménnyé alakult és csak így fejlődött tovább.

A magyar stílustörvények e rövid összefoglalása talán elegendő arra, hogy meggyőződjünk arról, hogy igenis lehet magyarul díszíteni az egyházi ruhákat anélkül, hogy veszítenének akár egyházias, akár magyar jellegükből. A három követelmény: a szentség, művésziesség és egyetemesség itt sem nyomja el a nemzeti jelleget.

Különben is hímzéseink pl. a kolostorokból indultak el és innen terjedtek el a falusiak közt. Mindig ünnepi öltözetül szolgáltak, és legrégibb emlékeink Erdélyben pl. éppen a templomokban találhatók meg.

E pár gondolat segítség lesz talán abban is, hogy a hamisan magyarkodó, idegenhatás alatt rosszul készült munkákat távol is tudjuk tartani templomainkból. Ezek csak akadályoznák és szinte lejáratnák az igazán szép, művészi ízlésben készült alkotások értékelését és terjedését, sőt talán az egyházmüvészet ezirányú fejlődését is.

Mellettünk áll az oltáregyesület. Ha egységesen működnek az egész országban, akkor több magyarosan egyházias szellemben dolgozó tervezőt is kiszemelhetnének, sőt foglalkoztathatnának is. Emelnék az istentisztelet fényét, Isten külső dicsőségét és egy nép értékes nemzeti kincseit is megmenthetnék, amelyet a mindjobban polgáriasodó élet pusztulással fenyeget. Ahogy Szent Quirinus bazilikájának köveiből erős vár, ebből pedig Szily János Mária dómja épült, úgy kerülhetne ismét a templomokba ez a sok lélekből fakadó dísz, hímzés, amely a kolostori iskolákból indult ki, és világot járva magyarrá lett. Életet kérnek tőlünk és mi adhatunk is nekik szépet és dicsőt.

Enyedy József V. é.

7