Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1942-1943 (Szombathely, 1943)
is válhassunk. A cserkészet eszközei pedig nagyon megfelelőek, hogy közelebb juthassunk az ifjúsághoz és azt adhassuk nekik, amit adni hivatásunk és kötelességünk: Krisztus tanítását és a keresztény életre való nevelést. Csapatmunkánkat a Magyar Cserkész Szövetség elgondolása és rendelkezései alapján végeztük. A „Sátorverő“ és „Üttörő" cserkész próbapontot részletesen is feldolgoztuk és gyűléseinken megbeszéltük. Az év folyamán három alkalommal kimondott cserkészkirándulást tartottunk: márciusban Jákra, áprilisban a Kukulló-majorban, ahol tábortüzet is gyújtottunk, és májusban a nagygencsí Szentkúthoz, ahol a gyűlés végén a kápolnában a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel litánia volt. A nyárra pedig tervbe vettünk egy balatonkörüli mozgótábort és a csapat több tagja Koszter- Atya vezetése alatt résztvesz a hárshegyi teológus tisztitáboron. Az év cserkészmunkáját Istennek hálát adva fejezzük be, Aki áldását és kegyelmét adta munkánkhoz, hogy majd kijutva az Ür szőlőjébe, minél több emberebb embert és magyarabb magyart adhassunk a hazának és Egyháznak. Jó munkát! Piroska József. h. parancsnok. 24