Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1941-1942 (Szombathely, 1942)

Itt kell megemlékeznünk szakosztályunk egyik tagjának, Felsődiósi Gyula II. éves teológusok ma már országos visszhangra támadt mozgalmáról, amelyet az oly időszerű és nagyhorderejű Papok Szombatja imaájtatosság érdekében megindított. Az ő általa szorgalmazott és megszerkesztett körlevelet Székely László esperes úr erre az alkalomra írt szép énekével és a papok megszentelődéséért írt felajánló imával minden szemináriumnak megküldtünk.

Mi is hisszük, amiként az egyik hozzánk intézett válaszlevélben írták, hogy felhívásunkkal „oly követ dobtunk a papi nemzedék tiszta tavának tükrébe, amelynek hullámai minden szunnyadó erőt cselekvésre serkentenek."

Németh Ernő.

szakosztályvezető.

Szociális szakosztály.

Azok a sebek, melyeket a török ütött nemzeti jellemünkön, még máig sem gyógyultak be. A magyarság legjobbjai, — Széchenyitől Teleki Pálig, Arany Jánostól Szekfű Gyuláig — keserűen ébredtek ősi államfenntartó erőink megfogyatkozására. De az őszinte önismeret rávezet a kivezető útra, a gyökeres orvoslás módjára. Ez pedig nem más, mint a népi erők bekapcsolása a nemzeti életbe. „9 milliórul forog kérdés — írja Széchenyi —, ki hű jobbágy ... jó katona . .. kinek oly nagy része a magyarság utolsó záloga, reménye és fenntartója.“

Aki tehát a népért dolgozik, az egész magyarságot szolgálja. A magyarság szolgálata pedig szent dolog, mint ahogy szent volt az az élet is, amely a nemzet széteső törzseit évszázadokkal dacoló, szilárd keresztény állammá kovácsolta össze.

Ismerhet-e a magyar pap más célt, minthogy a hatalmasan feltörő népi erőkkel megújítsa az Örökhaza és e földi haza arcát. És ismerhet-e a magyar kispap más célt, minthogy erre a hivatására minél méltóbban előkészüljön. Ezt a célt tartottuk szem előtt egész évi munkánkban, est szolgálta elméleti és gyakorlati tevékenységünk.

Elméleti síkon agrárnépünk hivatásrendi szervezése volt a főtémánk. Kilenc gyűlést tartottunk a következő előadásokkal:

Somfai Ferenc V. é. h. h.: Az új magyar agrármozgalmak gondviselésszerű jelentősége.

17