Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1939-1940 és 1940-1941 (Szombathely, 1941)

Természetesen, először a kegyelmi életünk magva és középpontja, a szentmise körüli szerepről beszélünk. Hogy az igazi áldozatbemutató most is a köztünk élő Krisztus, a solus Pontifex, nem kell bizonyítanunk. A hívők mint Krisztus misztikus testének élő tagjai nem egymástól függetlenül, hanem szoros összefüggésben, a Fő, a Lélek erejében, mint „coofferentes" mutatják be az áldozatot. így tehát minden katolikusról mondjuk, hogy áldozatot mutat be a szentmisén. A miséspap kimagasló és elsőrangú szerepét talán elnöki szerepnek mondhatjuk, de a hívő sem lehet csak fizikailag jelen, miként pl. a templom oszlopa, vagy egy betévedt lepke, hanem igenis tevékenyen kell kísérnie, illetőleg résztvennie a pap tevékenységében, amint az az őskeresztényeknél történt. „Befejezvén imáinkat — írja többek közt Sz. Julianus —, a béke csókját adjuk egymásnak. Azután annak, aki a testvérek gyülekezetét vezeti, kenyeret és egy kehelyben némi vízzel vegyített bort hoznak ... Amikor ezeket az imákat befejezte, az egész nép azt kiáltja: Amen ..." (Apolo. 45, 46J. Hogy ez, és a többi hasonló papi ténykedés csak a megkeresztelt, ill. megbérmált hívőket illette meg, kitűnik abból, hogy a szentmise áldozati részén a katekumeneknek és a bűnösöknek, azaz Krisztus holt tagjainak nem volt szabad résztvenniök.

Nagyjelentőségű a liturgikus mozgalom törekvése, hogy a hívek necsak lássák és hallgassák a szentmisét, hanem a pappal együttesen mutassák be a szentáldozatot, és akár közös énekkel, akár máskép, de valóban résztvegyenek a szent cselekményekben. Ezt kívánja a liturgia is, hiszen majdnem állandóan többesszámban beszél, pl. a kánonban: „Pro quibus tibi offerimus: vel qui tibi offerent hoc sacrificium pro se suisque omnibus stb.“ A pap 6—7 köszöntése, a feleletek, mind ezt követelik.

A keleti egyházban szintén kifejező ez az együttműködés, mert pl. ,,a felajánláskor a szerpap kimegy az ikonostasis elé s elkezdi a néppel a fejalánlást, míg a pap halkan mondja ezen imádságot" (Mihályfi 24).

Ezen közvetlen szerepen kívül van a laikus hívőnek közvetett szerepe a szentáldozásban, mely szintén pótolhatatlan. Nemde a templomot is legtöbb esetben a hívek építik és építtetik. A misére hívó harangoktól egészen a mísekönyv selyemszallagjáig mindent a hívek áldozatkészsége szolgáltat. És a miséző pap életében, aki maga is laikus volt kis gyermekkorától kezdve, mily nagy szerepet játszottak a laikus hívek. Társainak, nevelőinek, szüleinek, nagyszüleinek, akik őt példával, jó szóval támogatták, mily nagy szerepük volt abban, hogy a papi hivatás magasztos útjai felé haladjon. Például milyen sokaknak kell közreműködniök addig, amíg a gyermekből, kis diákból felszentelt pap lesz.

36