Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1937-1938 (Szombathely, 1939)

a bal keze ne tudja, mit tesz a jobb": s örömét, boldogságát „önmaga megvetésében találja meg“. Kis szent Teréz nem a földieket, hanem az égíeket kereste és éppen ezért mindaz, amit látott, tapasztalt, az mind az égre irányította figyelmét. Utazásai során volt alkalma gyönyörködni a végtelen tenger szépségeiben, láthatta a Vezúvnak Pompejiben ijesztő módon elétáruló rombolását, elbájolták a magas hegyekre fel­­kapaszkodó vonatról szemlélt apró faluk festői házaikkal s kecses templomtornyaikkal, melyek felett könnyű bárányfelhők úsztak az égen, megnyugtathatta szemét a lenyugvó nap tüzétől megaranyozott hatalmas tavak nyugodt, kristálytiszta, azúrkék tükrén: de mindezek nem tudták betölteni lelkét, hanem csak táplálói voltak a végtelen Isten utáni vágyának, Akinek vég­telenségét csak gyengén érzékelteti a végtelennek látszó, ki­meríthetetlen, kiismerhetetlen tenger, Akinek hatalma végtele­nül felülmúlja a tűzhányók irtózatos erejét, hisz Ö puszta tekintetével megremegteti a földkerekséget és puszta érintésé­vel megsemmisítheti a hegyeket, Akinek szépségét csak halvány árnyképként tükrözik a földön látható összes festői gyönyörű­ségek s fenséges látványok s Aki — mint egészen kis korában egy hatalmas viharban rádöbbent. — nincs messze, hanem „egészen közel van hozzánk“. Minél inkább látta a föld szépségeit, annál inkább meg­győződött arról, hogy ez a föld minden szépsége ellenére sem hazánk, hanem a száműzetés helye és hogy a földi élet csak zarándoklás az örök haza felé, amely zarándokút végcéljaként Ő is el fogja érni a mennyországot, aminek csodaszépségeíre annyira vágyódott. Halála előtti napon a provídeáló pap kérdi tőle: „Vájjon belenyugodott-e már abba, hogy meg kell halnia?" — Ó atyám — felelte — úgy találom, ahhoz kell belenyugvás, hogy az ember éljen... ellenben a halál gondolata engem örömmel tölt el". Ezzel a természetfeletti világszemlélettel állt Kis szent Teréz az anyagiasság posványába sülyedt XIX. században . .. Bárdost Jenő. 32

Next

/
Thumbnails
Contents