Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1931-1932 (Szombathely, 1932)

Beköszöntő.

Üj esztendő küszöbén állunk. Egy év gondja, terhe, bánata ismét a múlté s most visszatekip^ve rájuk, könynyes szemmel búcsúzunk tőlük és telve reménnyel, várakozással torpanunk meg a jövő zárt, titokzatos kapuja előtt. Remegő szívvel nyomjuk le a kilincset: vájjon jobb, többet Ígérő, boldogabb idő köszönt-e reánk; vagy folytatódik, sőt éleződik a harc Isten és a sátán között? El nem csüggedő lélekkel és hálás szeretettel száll üdvözletünk, köszönetünk Egyletünk mindegyik volt tagjához, akik az élet csataterén vívnak hősies küzdelmeket s diadalmas lélekkel bíztatnak bennünket munkára és kitartásra.

A kertész örül virágainak, a földmíves keze munkájának, a tudós találmányainak, a politikus sikereinek, az atya gyermekeinek: mi örülünk fáradságunk eredményének. Munkánk nem veszhet kárba, hisz nemcsak magunkért végeztük: hivatásunkra készültünk általa. Az a nagy világbomlás, a földiesség hihetetlen erőfeszítése, az a fojtó forró levegő, amelyben hánykolódik a világ óriásteste, az egymást eltiprók gigantikus halálküzdelme és jajszava tölti be a siralom völgyét s az emberi szívnek rezonálnia kell a kétségbeesett segélykiáltásra.

S a világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál. A világ virraszt, Júdás dolga után jár, bérencei behálózzák az óriási munkateret. írnak, beszélnek, izgatnak, szerveznek, áldozatokat hoznak és mi — ölbe tennők a kezünket?

Jaj nekünk, ha a vezetést felforgató elemek veszik át. Ha mi magunk elhanyagoljuk talentumaink kamatoztatását s korunk szavára nem figyelve, az idők szavát meg nem értve elpocsékoljuk azt az isteni szikrát, amelyet hivatva volnánk fölszítani magunkban, is, embertársainkban is.

Az a kor, amelyben eszmék erjednek, téves fogalmak burjánzanak, a társadalom tartópilléreit mozgatják bűnös kezek, éhes tömegek rajzanak: talpig hősöket