Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1931-1932 (Szombathely, 1932)

Az 1931—32. év története.

Pusztító eszmék vihara tombol az egész világon. Fagyos lehellete észrevétlenül oltogatja ki a lelkek templomának remegve pislákoló mécsét, hogy helyébe lophassa az istentagadás és gvűlölet emésztő tűzét. Az evangéliumi magvető szántóföldjén megjelent a konkolyhintő ellenség, akit Moszkva szelleme éltet, aki a nyomorgók lelke előtt a szebb jövő reményét csillogtatja meg s boldogabb életet igér. Hazúg szava többször hitelre talál s a jobbak által elfeledve elhagyott, testileg-lelkileg nyomorgók lelke mélyén az eljövendő boldogabb kor reménye ver tanyát. Ezután nekik már Moszkva szava dirigál, mely rombadönti a Krisztusszobrokat, mely meggyalázza a feszületet s színházzá alacsonyítja le a templomot. Már gyűlölet ég az ő szívükben is s Isten helyébe a „Természetet“ állítják. Pedig Isten nélkül üres, céltalan az élet; Isten nélkül az élet szörnyű vigasztalan gyász. Szépen ecseteli ezt a gondolatot a költő (Schüler G.), amikor ezt írja:

Mily szörnyű volna, ha egy hajnalon Végigzokogna a világon a fájdalom,

Ha megkondulna minden ércharang És sírva búgná minden földi hang:

Meghalt az Isten!

Döbbenve állnánk és az ajkakon Imádság, jaj zokogna s kínzó fájdalom.

Mindenki vágyna újra felkelteni Édesatyját,

Meghalt Istenét.

Ha jó sorsban meg is tagadjuk az Istent, ha a szerencse biztató mosolya feledteti is velünk az Ö létét, a nyomorúságok, fájdalmak között mégis égre kell emelnünk könnyárban úszó szemünket, mert vigaszt, enyhet csak felülről várhatunk.

Ma a pap számára az élet csatatér. Vagy győz s mint hős kerül ki a harcból, vagy elsodorja az áradat