Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

megyei tanács elnöke 1956-ig. De a vasszerkezetű csigalépcső elbontásra került, s így itt is kb 3-4 hivatali helyiség nyerhetett kialakítást. A főispáni lakás mögött alakították ki a végrehajtó bizottság termét, ami már a kialakításkor is kicsinek bizonyult. A fenti módosítások alig enyhítettek valamit a zsúfoltságon. Az épület irodáiban általában 4-6 íróasztal volt bezsúfolva, önálló hivatali szobája a vb vezetőjén kívül csupán 2-3 nagyobb osztály vezetőjének volt. így érthető, hogy jóformán még be sem fejeződött az átalakítás, amikor máris intézkedni kellett az épület belső szárnyában a két főfolyosó teljes hosszában egy toldalék azonnali megépítésére. A tervezés, az építkezés rohammunkával, a legegyszerűbb módon ment végbe hihetetlen idő alatt, emlékezetem szerint 1951 nyarán. A két épülettoldalék megépítése után óriási módon megkönnyebbült a vezetés és az apparátus helyzete. A jelenlegi irodahelyiségek lényegében akkor alakultak ki. Az építkezés befejezése után alig telt el néhány hónap, ismét csak újabb építkezés került előtérbe. Hiszen a tanács alakulása óta eltelt két év alatt a helyzet annyira stabilizálódott, hogy sor kerülhetett a gépjármű állomány fejlesztésére is. A nagyterem alatti régi hintóállás már nem tudta befogadni a járműveket, megszaporodott a szervizelés, a karbantartási igény, valamit e téren is tenni kellett. Kézenfekvő megoldásként kínálkozott a két toldalékszárny közötti nyitott udvarrész lefedése és a meglévő hintószálláshoz való hozzáépítés. így alakult ki az az elhelyezési lehetőség, ami ma is eredményesen funkcionál. A belső szerkezeti átalakítás ezen szakaszának utolsó szakasza volt a két belső zárt udvar megszüntetése, illetve lefedése. Az így nyert helyen egyik oldalt iroda, másik oldalon szociális helyiség, étterem, konyha, raktárak kialakítására került sor. Erre az időszakra esett még a vb teremnek a jelenlegi formában történő kialakítása, ami egy válaszfal lebontásával történhetett meg. Tudomásom szerint a Megyei Tanács elnöke által lakott lakrész 1956 őszén nyert megszüntetést, amit további átalakítás követett, de ez a Megyeháza történetének egy újabb fejezete. Ahogy már említettem az átalakítási folyamat legfőbb szervezője, irányítója Zsemlye Ferenc, megyei elnökhelyettes volt. Az átalakítást a Megyei Tanács saját vállalata, az akkori Tatarozó Vállalat végezte. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Megyeháza épülete eredeti szerkezetének módosítását a közigazgatás változásával együtt járó kényszerhelyzet, az azonnali cselekvés szükségessége eredményezte. Az kétségtelenül tény, hogy főleg az oldalszárnyak építésének kiviteli minősége, a felhasznált anyag nem nyújtott reprezentatív megjelenést, 440

Next

/
Thumbnails
Contents