Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

bizalmát, hogy bennünket, mint végrehajtóbizottsági tagokat ilyen fontos, komoly, megtisztelő feladattal biztak meg. Mi megyei tanácstagok és végrehajtóbizottság tagjai, akikre a megyénk dolgozói az államszervezet megyei irányítását bizták, valamennyien átérezzük ennek a megbízatásnak fontosságát és történelmi jelentőségét, Mindannyian tudjuk, hogy a szocializmushoz vezető útnak egvik diadalmas állomása a helyi tanácsok megalakulása, amely az államfunkció gyakorlásában a széles dolgozó tömegeket kapcsolja össze. Tisztelt Tanácsülés, tisztelt jelenlévők! Most a véglegesen megválasztott­megyei tanácsnak, azaz ennek a 122 megyei tagnak, akikre október 22-én megyénk dolgozóiból 266.538-an adták szavazatukat, [...] úgy kell munkánkat végezni, hogy a választóink ne csalódjanak bennünk, hogy méltók legyünk a bizalmukra. Én az összes megyei tanácstagok nevében, végrehajtóbizottság nevében a választóink felé Ígéretet teszek, hogy a legjobb tudásunkkal, lelkiismeretünkkel, népünk és hazánk iránt érzett szeretetünkkel igyekszünk munkánkat ezen szempontok szerint végezni és azon leszünk, hogy választóink, Pártunk és Kormányunk bizalmát valóban kiérdemeljük. Végezetül felkérem megyénk minden egyes dolgozóját, hogy a békéért vívott harc és a termelés fokozásáért folytatott munka mellett vegyék ki részüket a tanács által a dolgozók érdekében történő minden intézkedések végrehajtásából. Legyen ez a mai tanácsülés a megye dolgozó népének küldöttei által egy szilárd összefogás, amely hozzájárul szeretett hazánkban a szocializmus felépítéséhez. Ezután a vb elnöke a tanácsülést bezárja és felkéri a jelenlévőket a Köztársasági induló eléneklésére. Kmft. Szarvas Imre Bozóki András Népfront biz. elnök h. hitelesítő Pintér Dezső Baksa Jánosné jegyzőkönyvvezető hitelesítő." A Szolnok megyei tanács 1950. évi november hó 8. napján tartott alakuló ülésen jelenlevők névsora: Dr. Joboru Magda, mint a kormány képviselője Dr.Antal Imre a belügyminisztérium kiküldöttje Ari Sándor, Ács István, Bajtai Károly, Baksa Jánosné, Bakó Kálmán, Balogh Sándor, Bácsi Imre, Bálint Ferenc, Bernáth János, Beszteri Mihály, Berényi 434

Next

/
Thumbnails
Contents