Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

melyben ajánlata, a költség előirányzataiban megállapított egységes árakhoz áll, teljesíteni kész. 2. Tárgyalás alá vétetett korábban a székház homlokzatának s ezzel öszszefíiggőleg a keresztépületezésnek egy folyó ölben leendő szélesbitése iránti előterjesztése az elnöknek; s eszerint érdemében a bizottság következőleg állapodott meg. Miután a 43 négyszögöl térfogatú közgyűlési terem a törvényhatóság bizottságának befogadására elégtelen, a székház homlokzatának is a keresztépitményeknek egy h. öllel leendő szélesbitését szükségesnek véleményezi annyival inkább, mivel ezen módosítás által a két elő udvar is szélesbednék a szék ház világitottsága inkább biztosittatik; s ajánlásba hozza annak jóváhagyását oly módon, hogy ezen módosítás átlagos árak mellett leendő kivitelére hatalmaztassék fel. Indokolása van ezen módosításnak főleg az által hogy m. k. belügyminister ur ő nagy méltósága a folyó évi augusztus hó 20-án 35934. szám alatt kelt leiratában a kiépíteni czélzott tervet azon kikötéssel engedélyezte, hogy a főispán számára nem a tervezetben megjelölt helyiségek, hanem a tervezet szerint is magán czélokra rendelkezésre álló helyiségekből, egy a főispáni lakosztály követelményeinek megfelelőbb czélszerübb lakás jelöltessék ki; továbbá a folyó évi szeptember 30-án 40747. sz. a. kelt ugyancsak belügyministeri intézvény által melynél fogva az állam mérnöki,- és adó felügyelő hivatalok lehető elhelyezésének szükségessége is jelezve lön. 3. Jelenti továbbá elnök hogy Pártos Gyula építész az általa készített második tervezet továbbá a költségelőirányzat úgy a tervnek a Közmunka és Közlekedés ügyi ministerium f. é. 6461 sz. a. kelt véleménye értelmében történt módosításáért 43 frot kíván. Felhivatik az alispán hogy Pártos Gyula épitészszel 400 fr. kereten belül az egyezséget kísérelje illetőleg kösse meg; jelentése a legközelebbi gyűlésre elváratván. 233

Next

/
Thumbnails
Contents