Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

felvétetett a székház építkezési bizottság által 1877-ik évi szeptember hó 12-én Szolnokon tartott ülésében. Jelen voltak Sipos Orbán alispán elnök, Horánszky Nándor, Kövér Károly, Halassy Kázmér, Scheftsik István, Ehrlich Mózes, Okulácsányi István bizottsági tagok, Nagy Ferenc jegyző. 1. Elnök az ülést megnyitván jelenti hogy a m. k. belügyminister ur 1877-ik évi augusztus hó 30-án 35934. szám alatt kelt leiratával a folyó évi augusztus hó 6-án 1/1969. szám alatt kelt közgyűlési határozat kapcsán felterjesztett székház tervek közül a Benkó Károly féle terv és költség előirányzatot a kiépítésre elfogadta s jelenti egyszersmind hogy a további eljárás megindítása tekintetéből a részletes tervek kidolgozásával is megbízott építészt jelen ülésre táviratilag meghívta. A felolvasott ministeri leirat is a tervező építész meghívása tudomásul vétetvén, felhivatik az elnök, hogy az építészeti árlejtés megtartásával és a zártajánlatok benyújtásának határidejét, a „Budapesti Közlöny”, Pesti Napló”, „Hun”, „Ellenőr”, „Közvélemény”, „Épitési-ipar” czimű lapokban közhírré tétetvén, az általános és részletes vállalkozási feltételek összeállításának szövegezéséről s azoknak a folyó hó 19-én tartandó ülésbeni előterjesztéséről saját hatás körében gondoskodjék, különösen felhivatván, hogy az átalános feltételek szerkesztésénél következőket vegye figyelembe: a; árlejtésre csak annak zárt ajánlata vétetik tárgyalás alá mely az egész vállalást esetleg, a vállalásba venni kívánt egyes munka nemek költség előirányzati értékének 5 %-át, mint ovadékot készpénzben, vagy óvadék képes állam papírokban, képes állam papírokban börzei árfolyam mellett 1879-ik évi október hó 3-án déli 12. óráig a törvényhatóság letéti pénztárába elhelyezi. 2- or; zárt ajánlatuk az 1-ső pontban említett határidőig az iktató hivatalban benyújtandók. 3- or; folyó évi október hó 3-án, délután 3 órakor kezdetik meg a szóbeli árlejtés, még pedig előbb az egész vállalásra, azután az egyes munkamenetekre. 225

Next

/
Thumbnails
Contents