Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
I. A vármegyeháza megépítése 1876–1878
megépítéséig ideiglenesen és térítésmentesen átadja.45 A helyszűke azonban rávilágított arra a tényre, hogy Szolnok a megye megalakulásakor nem rendelkezett olyan épületekkel, ahol a törvényhatóság közgyűlése és hivatalai az új megyeháza megépültéig megfelelő módon elhelyezhetők lennének. A város ezért már az első pillanatban átmeneti megoldást javasolt: az alakuló megyegyűlés számára - a szükséges átalakításokkal - rendelkezésre bocsátja a népkör nagytermét, az ún. „Scheftsik-féle kertben lévő Arena helyiséget”. A képviselőtestület végül abbéli reményét fejezte ki, hogy felajánlását követően mind a belügyminiszter, mind a megye mindent megtesz azért, hogy Jász- Nagykun-Szolnok megye a legrövidebb időn belül megalakuljon, a hivatalok azonnal Szolnokra költözzenek, és a székház a lehető leghamarabb felépüljön. Szolnok polgármestere 1876. augusztus 23-án a rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvi kivonatát és a számításba vehető épület alaprajzát megküldte a főispáni kinevezéséig kecskeméti országgyűlési követi posztot betöltő Kiss Miklósnak.46 A városi jegyzőkönyvben szereplő „Arena” helyiség a források alapján megegyezik azzal az épülettel, amelynek alaprajza a főispánnak küldött levél mellékleteként „szolnoki nyári színház” néven szerepel. A földszinti ülőhelyekkel, karzattal, páholyokkal és természetesen színpaddal rendelkező, a mai Szigligeti utca végén lévő színházépület 51,3 négyszögöl alapterületével megfelelőnek mutatkozott a megyei közgyűlés alakuló ülésének szolnoki megtartására is.47 Annak érdekében, hogy a „Népkör” épülete valóban alkalmas legyen az első, ünnepélyes megyegyűlés megtartására, Szolnok város tanácsa 1876. augusztus 12-én intézkedett arról, hogy saját költségén a terem keleti oldalára ablakokat vágjanak és kitisztítsák azt.48 1876. szeptember 4-én ebben a Scheftsik-kertben álló alkalmi faépületben tartották meg Jász-Nagykun- Szolnok megye alakuló ülését.49 Scheftsik István sikeres lobbytevékenységének és nagyvonalú felajánlásának jutalmaképp azt a megtisztelő megbízást kapta, hogy Szolnok polgármestereként először köszönthette a vármegye tisztikarát. Uo, MNL JNSZML JNSZ megye alispánjának iratai (Továbbiakban: Alispáni iratok) 1876- 1894. Cs. 9. 4. Scheftsik István Szolnok város polgármesterének levele Kiss Miklóshoz. Szolnok, 1876. aug. 23. Uo. és Vő.: SERES Péterné 1975. 45. p. MNL JNSZML Szolnok város Tanácsülési jkv. 595/1876. 1876. aug. 12. CSEH G. 2006. 89. p. 19