Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

V. A megyeháza és a megyei közigazgatás története 1950 és 1990 között

szervezetileg függetlenül az önkormányzatoktól. A kapcsolatot a gyakorlatban a két terület között a közigazgatási bizottság jelentette. Ennek ülésein ugyanis egyenlő arányban vettek részt az önkormányzat és az állami intézmények képviselői. A tanácsok esetében a tanácstestület feladata lett az önkormányzatiság megvalósítása (hiszen választott testületként működött), míg a végrehajtó bizottság a hatósági feladatok intézésével, a szakigazgatási szervek útján irányította az állami feladatok végrehajtását. Ennek megfelelően a vb-k a felettes tanács végrehajtó bizottságának, illetve az ország Minisztertanácsának voltak alárendelve. 1950-ben néhány területi változás érintette megyénket. Megváltoztatták a megye nevét is, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Szolnok megye lett. Heves megyéből ide csatolták Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaörvény, Tiszaszőlős, és Nagyiván községeket. Békés megyéből Öcsödöt Szolnok megyéhez csatolták, egyidejűleg Dévaványa Szolnok megyéből Békéshez került. V.l. A Szolnok Megyei Tanács megalakulása és a megyeháza átépítése az 1950-es években A megyei tanácsokat 1950. június 15-én szervezték meg az első tanácstörvény alapján kiadott 143/1950. (V. 18.) sz. minisztertanácsi rendelet szerint. Az alakuló ülésen résztvevő tanácstagokat a Magyar Függetlenségi Front megyei szervezetének javaslatára delegálták a testületbe. A megyei tanács választotta meg a vb-t és a tagok sorából ennek a szervnek a tisztségviselőit. A megyei tanács elnöke lett a vb elnöke is. Szolnokon 1950. június 15-én tartotta a vb is alakuló ülését. A rendelet alapján a tanácsülés 13 tagú vb-t választott. Ezek választották soraikból az elnököt, a két alelnököt és a vb titkárt. A megye első végrehajtó bizottságának elnöke Juhász Imréné megyei tanácselnök, volt főispán lett. Az elnökhelyettesek Zsemlye Ferenc és Beszteri Mihály, a vb titkár Polónyi Szűcs Antal, volt megyei főjegyző lett.480 A tanács, a vb és a szakigazgatási szervek a rendelet 1. § (4) a. pontja alapján a megyében működő korábbi önkormányzat szerveit, valamint az állami feladatokat ellátó helyi szervek működését váltották föl. A Minisztertanács MNL JNSZML Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei 1950. jún. 15. 153

Next

/
Thumbnails
Contents