Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
II. A megyeháza és a vármegyei közigazgatás a XIX. század végén és a XX. század első felében
legszebb megnyilvánulása volt, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közönségét megrendítette, 1915. január 20-án a megye törvényhatósága gyászközgyűlésen áldozott Horthy Szabolcs emlékének. Elhunyt főispánja emlékét a vármegye közönsége tisztelettel és kegyelettel kívánta megőrizni, ezért tervbe vették, hogy a megyeházán emlékművet állítanak tiszteletére. A vágtató huszárt ábrázoló, Radnai Béla által tervezett, majd a művész halála miatt Fischer Antal által elkészített márvány reliefet a díszterem bejáratától jobbra helyezték el.322 Horthy Szabolcs emléktáblájának leleplezésére 1925. szeptember 14-én, a vármegye ez alkalomból összehívott díszközgyűlésén került sor.323 Az ünnepi közgyűlésen családtagjaival együtt maga Horthy Miklós kormányzó is megjelent. Ezzel egyidejűleg a megyeháza dísztermének bejáratától balra, egy másik emléktáblát is felavattak, amelyen a 13. Jászkun Huszárezred első világháborúban hősi halált halt katonáinak névsora volt olvasható. A megyeháza épületében ekkor elhelyezett emléktáblákat 1945 után eltávolították, a márványlapok pedig úgy tűnik, végérvényesen elkallódtak.324 Az I. világháború egyértelműen véget vetett a „boldog békeidők” illúziójának, a lövészárkok és a többéves frontszolgálat fizikai-lelki borzalmakat hozott a katonáknak, gyászt, nyomort és szenvedést pedig az egész magyar nemzetnek. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye férfilakossága - a katonai tradícióikról híres jászkunok - óriási véráldozatokkal vették ki részüket a harcokból. Az elhúzódó háború során nemcsak az egyszerű bakák tömegei, hanem a megye főispánja is életét áldozta a hadszíntéren és mindezt a háborús összeomlás, az 1919-20-as időszak még súlyosabb nélkülözései, vörös- és fehérterror, idegen megszállás és az elcsatolt területekről meginduló menekülthullám követte. A háborús események miatt a galíciai harcmezőn elesett főispán utódjáról csak 1915 szeptemberében született uralkodói döntés, addig Küry Albert alispán irányította a törvényhatóság működését. Gróf Szapáry György főrendiházi tag főispáni beiktatására 1915. október 2-án került sor.325 Ekkorra azonban az elhúzódó háború már kimerítette és szétzilálta az egész ország gazdaságát. 1916 végén elhunyt az uralkodó, Ferenc József, és bár IV. Károly koronázási ünnepségén a vármegye méltó módon képviseltette magát, a háborús összeomlás következményei, és a mélyreható politikai változások már 322 Uo. 377. p. MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 1925. szept. 14. (Az ünnepi közgyűlés szám nélküli határozatokat tartalmaz.) 324 325 102 CSEH G. 1993. 378. p. MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 372, 373/1915. 1915. okt. 2.