Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
II. A megyeháza és a vármegyei közigazgatás a XIX. század végén és a XX. század első felében
így közel egy évig a törvényhatóságot az alispán vezette. Az uralkodó 1905. november 21-én felmentette Lippich Gusztáv főispánt és kinevezte helyére - egyfajta kormánybiztosként - Lenk Gyula ítélőtáblái bírót.302 Az alkotmányvédő bizottság javaslatára a törvényhatósági bizottság név szerinti szavazást tartott Lenk Gyula kinevezésével kapcsolatban, amelynek értelmében a közgyűlés úgy döntött, hogy az erőszakos intézkedésben „az ország alkotmányának, törvényes közigazgatásának és törvényhatósági önkormányzatuk szabadságának sérelmét látja” és a törvénytelennek tekintett Fejérváry-kormány minden lépését elutasítja.303 Majd a közgyűlés tagjai kinyilvánították, hogy a megye minden olyan tisztségviselőt, aki e kormánytól hivatalt vállal „hazaárulónak” tekint, ezért Lenk Gyulát főispáni állásába nem iktatják be, sőt, az ún. „installációs közgyűlés” összehívásától a főjegyzőt és a főügyészt is eltiltották, az alispánt pedig felszólították, hogy amennyiben a kinevezett főispán karhatalommal kívánja elfoglalni pozícióját, az önkormányzatiság védelme érdekében akadályozza meg a szándékot. Lenk Gyula 1905. december 15-én csendőri karhatalommal jelent meg a megyeházán, a lezárt és lepecsételt ajtókat erőszakkal kinyittatta, a zárakat lecseréltette, és december 23-ára összehívta a beiktatásához szükséges közgyűlést. Karácsony előestéjén, 1905. december 23-án a vármegyeházát katonai kordonnal vették körbe, az előcsarnokot és a közgyűlési termet csendőrök szállták meg, a közgyűlésre a tagok csak névre szóló meghívóval léphettek be. A törvénytelenség ellen tiltakozó bizottsági tagokat a kinevezett de meg nem választott főispán feltűzött szuronnyal várakozó, fegyveres csendőrökkel eltávolíttatta, majd néhány „lojális” bizottsági tag jelenlétében a főispáni esküt letette. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatóságának vezetői a szabálytalan kinevezés után 6 nappal, még az óesztendőben, 1905. december 29-ére közgyűlést hívtak össze. A közgyűlés Almásy Imre bizottsági tag indítványára - aki személyesen jelent meg a törvénytelen beiktatási ceremónián - a december 23-i ülést, amelyen sem az alispán, sem az őt helyettesítő főjegyző, illetve árvaszéki elnök nem vett részt, „törvénytelennek, szabálytalannak és semmisnek” nyilvánította.304 A Lenk-féle beiktatási jegyzőkönyvet pedig mindezért hamisnak nyilvánították, így a szerkesztője és hitelesítői ellen közokirat hamisítás vádjával feljelentést tettek. A közgyűlés Vezéry Ödön 302 MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 787, 788/1905. 1905. dec. 7. 303 Uo. 304 Uo. 795, 796/1905. 1905. dec. 29. 98