Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből (Szolnok, 2000)
Fogadás Hatvanban és a jászberényi állomáson. Ősi szokás szerint a magas vendég elé Hatvanban egy tíztagú küldöttség utazott, melynek élén Bathó Kálmán dr. kir. közjegyző üdvözölte néhány közvetlen őszinte szóval a kiváló államférfiút. Innen az esti vonat egyik hátsó kocsijában érkezett meg Apponyi Albert és kísérete a vasúti állomáson reá várakozó szép és nagy közönség lelkes éljenzései között. A dörgő éljenzés után Friedvalszky Ferenc polgármester fogadta jól átgondolt szép beszéddel a kocsiból kilépő ősz politikus hatalmas egyéniségét. A fogadásra a város legszebb fogatai s ezenkívül Balázsovich Oszkár négyese is megjelentek, amelyeken aztán impozáns hosszú menetben vonultak be a vendégek s a vendégek elé kivonult előkelőségek. Ez alkalommal különben Apponyi Albert igen szűk kísérettel jött, mert hiszen a politikai agitáció utolsó vasárnapján a politikusok saját kerületükben voltak elfoglalva. Czettler Jenő dr. azonban, a jákóhalmi kerület nemzetgyűlési képviselője valamint Neményi ny. államtitkár és dr. Halmay Elemér elkísérték őt közénk, hogy tanúi legyenek annak a szép fogadtatásnak, amelyet csak a szeretet tud elővarázsolni. A népgyűlés. A nagy gyűlés másnap, vasárnap, délelőtt fél 11 órakor kezdődött a város Főterén a városháza előtt. Ezt megelőzőleg Apponyi Albert részt vett a nagymisén s az ezt követő prédikáción. Mire ő és kísérete megjelentek a díszes emelvényen, a közönség sok-sok ezerfőnyi tömege tolongott, nyüzsgött s várakozott nyugodtan a hatalmas nagytéren. Már 3/4 11 felé járt az idő amikor Tarnay Tibor dr., a népgyűlés elnöke, megnyitotta a gyűlést. Beszédében két mozzanatra hívta fel a figyelmet arra, hogy Jászberény város kiváltságos helyzetet élvez, amikor nem lett kitéve a pártharcoknak s arra, hogy a jászberényi Kisgazdapárt nem engedve a politika hullámveréseinek, megtartotta önállóságát s kitartott Apponyi Albert mellett. Ezután fogott hozzá a világ leghíresebb szónoka hatalmas koncepciójú beszédéhez, melyet részletesen itt nem tartunk szükségesnek közölni, mivel a fővárosi lapok, főképp a Magyarság és az Est, már kedden részletesen közölték. A beszéd gerincét a király kérdés képezte, amelyet alapos részletességgel fejtegetett s amely egyúttal a legnagyobb válaszfalat húzta a kormány és ő közé. De nem helyesli a kormány politikáját azért sem, mert nem látja biztosítottnak ma sem a jogrendet s nem helyesli a kormány választó rendeletét és a választásnál követett eljárást. [...] A visszautazás másnap a déli vonattal történt, mely alkalommal a város vezetősége kikísérte a város újonnan megválasztott képviselőjét. N. Jász Hírlap, 1922. május 28. Apponyi Albert a dualizmus és az I. világháborút követő időszak egyik legjelentősebb konzervatív politikusa 1881-től 1933-ig folyamatosan megőrizte jászberényi képviselői mandátumát. A magyarországi választások történetében egyedülállónak tekinthető Apponyi és Jászberény 52 éven át tartó kapcsolata, amely csak a gróf halálával szakadt meg. Jászberényi hívei kezdetben azt remélték, hogy a műveltségéről híres politikus egyszer miniszterelnök lesz és a jászok kívánságait - önálló jász megye, törvényszék, vasúti összeköttetés Budapesttel - teljesíti majd. 1920-tól kezdve pedig legendás kiállása a trianoni békediktátumokkal szemben tette megkérdőjelezhetetlenné az országgyűlési választások eredményét Jászberényben. Apponyi Albert Károly király második visszatérési kísérlete után élesen szembefordult a Bethlen-kormánnyal. Ellenezte a választójogot korlátozó és a nyílt szavazást újra bevezető miniszterelnöki rendelet kibocsájtását. Apponyi nézetei a Jászság aulikus hagyományaival és a kisbirtokos társadalom törekvéseivel talán minden korábbinál szorosabb összhangba kerültek az 1922-ben tartott nemzetgyűlési választások idején. 203