Szolnok város utcanevei. Helytörténeti adattár (Szolnok, 1993)

MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA: A József Attila úttól a Bercsényi utca középső részéig vezet. 1863-ban Csucskó utca, 1874-ben Csuskó köz, 1894-ben Zacskó köz, 1903-ban Katona utca, 1926­tól 1950-ig Zrumetzky Viktor utca, 1950-től Mikszáth Kálmán utca. MILÍCIA KÖZ: 1863-ban a jelenlegi Ady Endre út és a Kossuth Lajos út között lehetett, de a helye pontosan nem állapítható meg. MIRTUSZ UTCA: Az Alcsi-sziget délnyugati részén a Jávorfa és a Cserfa utcát köti össze. Először az 1992. évi várostérkép tünteti fel. MOCSÁR UTCA: A Vágóhíd utcából a Tisza felé kiágazó kis zsákutca. 1926-ban már Mocsár utca. A környéken több más, vízzel és a Tisza folyóval kapcsolatos utcanév van. MOHA UTCA: A Pozsonyi utat a Rét utcával köti össze. 1966-ban Keskeny János út mellékköz, 1972-től Moha utca. MÓKUS UTCA: A Pletykafaluban az őz és a Farkas utcát köti össze. Elnevezésére 1979-ben került sor. MOLNÁR KÖZÖK: A jelenlegi Óvoda utca helyén lévő közök neve 1894-ben. A Szapáry utca neve 1891-ig Molnár utca volt, melyből a Molnár közök kiágaztak. MOLNÁR UTCA: A jelenlegi Szapáry utca neve 1891-ig. Vízimolnárok házai álltak itt, ezért nevezték Molnár utcának. MOLNÁR ANNA UTCA: A Széchenyi lakótelepen a Széchenyi kőrútból déli irányba ágazik ki. Elnevezésére 1979-ben került sor. 1992-től Botár Imre utca a neve. MOLNÁR FERENC UTCA: Szandaszőlős déli részén a Nagy Lajos és a Csiky Gergely utcákat köti össze. Elnevezésére 1985-ben került sor. MÓRA FERENC UTCA: Az Ady Endre úttól aFiumei utcáig vezet, de az itt lévő lakónegyed távolabbi házait is Móra Ferenc utca címmel jelölik. 1863-ban Vecsés köz, 1874-ben Vetsor utca, 1902-ben Felső Malom utca, 75 1926-tól 1950-is Sipos Orbán utca, 1950-től Móra Ferenc utca. Az 1970-es évek elején a lakótelep rekonstrukciója során „megmaradt utcanév"-ként tovább élt. MÓRIC LIGET: Az 1890-es évektől 1950-ig a jelenlegi Tisza-liget neve, melyet Tóth Mór államügyészről neveztek el, aki a területet a szolnoki börtön rabjaival fásíttatta. MÓRICZ ZSIGMOND UTCA: A Baross utcától a Dr. Elek István utca és az Ady Endre út találkozásáig vezet. 76

Next

/
Thumbnails
Contents