Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

714 TOMAJMONOSTQRA dig Tiszaszalókhoz tartozott. 44 Ezt követően immár egész területét a tőle 15 km-re fek­vő, s vele nem is határos Tiszaderzshez csatolták. 45 Az uradalomban dolgozó nagyszámú cseléd és napszámos körében egy 1898. évi jelentés szerint „kezdi felütni fejét a szocializmus". 46 1906-ban megalakult az Országos Munkásvédő Szövetség helyi szervezete, vezetői Vizi József és Vincze Sándor voltak. 47 1930-ban a derzstomaji lakosok kérelemmel fordultak a belügyminiszterhez, hogy engedélyezze a puszta önálló községgé való alakulását. Hosszas ügyintézés után az al­ispán elutasította a kérelmet az alábbi indoklással: „a mai általános gazdasági viszo­nyok mellett, amint az az anyaközség, valamint a megalakuló község költségvetésé­ből.. . megállapítható, életképtelenné válik mind a kettő, mert oly terheket róna az ot­tani adófizetőkre, amit sokáig viselni nem tudnának". Az 1930-as években községi al­kalmazottként 1 anyakönyvvezető-helyettes, 1 marhalevél-kezelő, 1 külterületi bába, 1 kézbesítő, 4 mezőőr és 1 halottkém dolgozott a pusztán. 48 A lakosok azonban az 1945-ben megújított kérelmükben már más körülményekről írtak: Az anyaközség To­majon „semmiféle közigazgatási tényezőt nem tartott, még egy pusztabírót vagy kisbí­rót sem, a kisbírói teendőket a két mezőőr látta el". A belügyminiszter 1946. március elsejei hatállyal Derzstomaj pusztát önálló kisközséggé nyilvánította. Képviselőtestü­lete 14 tagból állt. 49 A felszabadulás - 1944. október 10. - után 50 egymást követve jöttek létre a de­mokratikus pártok és az országos érdekvédelmi szervezetek helyi tagozatai: így 1945. július 29-én megalakult a FÉKOSZ helyi csoportja, 51 1946. március 23-án pedig a To­majmonostori Nemzeti Bizottság. Elnökévé Juhász Ferencet választották. A bizottság munkájában a Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt 3-3, a szakszervezet 2 taggal vett részt. 52 1947. július 25-én 17 fő életrehívta az SZDP helyi szervezetét. 53 A földosztás során 220 család 975 kh területet kapott. Az első termelőszövetkezeti csoport Petőfi néven 1948. október 25-én alakult meg, ekkor 181 kh földterületen 25 taggal gazdálko­dott. 54 A tanács 1950. október 27-én alakult meg a községben, elnöke Juhász Lajos volt. A tanácstagok száma ekkor 31 fő, a póttagoké 16 fő. A 31 tanácstagból 27 volt szegényparaszt, 1 kisiparos (vagy kiskereskedő), 3 pedig értelmiségi. Az apparátus lét­száma a megalakulást követő években 5 fő volt. 55 1959 februárjában Tornajmonostora termelőszövetkezeti községgé vált. 56 6. A község első birtoklástörténeti adata 1322-ből maradt ránk, ekkor a Tomaj nembeli Abádi Lóránt és fiai, Imre, Tamás és György eltiltották az ugyancsak e nem­zetségből származó Losonczi Dénes fiait, Tamást és Istvánt Tomajmonostora és más birtokok elidegenítésétől. 57 1333-ban Losonczi István elismerte, hogy rokona, Abádi

Next

/
Thumbnails
Contents