Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

456 TISZAINOKA Tiszainokán állami gazdaság nem alakult, s 1961-re termelőszövetkezeti tulajdon a terület döntő része. Jelentősebb számú egyéni gazdaság nem volt. 7. Tiszainoka mezőgazdaságát a víz közelsége, a Tisza áradásaihoz való igazodás határozta meg. 1560-ban a váci püspöki tizedlajstrom szerint Inokáról 13,5 köböl volt a dézsma. Az 1563-as gabonatized-jegyzékből tudjuk, hogy 17 adózó háztartás tavaszi gabonát (főleg árpát és kevés zabot) kaszált, az őszi gabonafélék közül búzát és rozsot termesztettek, s az értékesebb kenyérgabonát főleg sarlózták.

84 Bél Mátyás arról tudósít, hogy a helységet a Tisza három oldalról közelről mossa, az árvíz gyakran a kertekbe is bejön, ilyenkor csak egy oldalról lehet a falut száraz lábbal megközelíteni. A szántóhatár szűkös, a talaj ragacsos, szikes. A kis szántóterület közepesen terem.

85 1770-ben, a kilenc úrbéri kérdőpontra adott felelet szerint az egésztelkes jobbágyok szántóföldje két darabban volt, ebbe 10 pozsonyi mérőt vetettek.

86 A népesség szaporodásával a helyi gátak emelésével minden bizonnyal kedvezőbb helyzet alakult ki a század végére, mert Vályi András 1799-ben így ír: „fölgye termékeny, legelője elég, füzessé közönséges, nádgya, sássá s' szőleje is van.. ."

87 Fényes Elek 1830 táján gabonáját, marháját, juhát, szőlőjét, nádját és füzesét emeli ki, s bőségesnek mondja.

88 Soós Imre szerint 1720 táján még a földet szabad foglalásban használták, ki-ki annyi földet törhetett fel vető alá, amennyit igaerejével meg tudott szántani.

89 A földesúri majorüzemmel megváltozott a helyzet, visszaszorult a paraszti gazdaság, s a földesúri üzem indult fejlődésnek. Már 1751-ben is jelentős számú juha lehetett a földesúrnak, mer a földesúri juhakol körüli teendőkről is szó esik. Tiszainoka életében mind a paraszti, mind a földesúri juhászat később is jelentős volt. A Vályi András által megrajzolt kép tipikus vízparti település képét örökíti meg: a nád, a sás, a fűz jelentősége, külön kiemelése, az állatállomány kevéssé hangsúlyozott volta - bár legelőről szó esik - ezt jelzi. A gabona mindenkor jelentős lehetett, mert 1720-ban is inkább ez képez igazi adóalapot, semmint az állatállomány. 1789-ben a község mezőgazdasági területének művelési ágak szerinti megoszlása a következő volt: szántó 630 kh, rét 2288 kh, kert 12 kh, legelő 1322 kh és szőlő 37 kh. 1824-ben a község 6118 kh-nyi határából 1623 kh, vagyis 26,54% vízborította volt. A XVIII. század végén - mint láttuk - már jelentős a szőlőterület.

90 Az 1830-as években Fényes Elek is megemlékezik a szőlőről. A községtől északkeletre fekvő - ekkor vízzel félig körülfogott - Szöllőssziget nevű határrész homoki szőlő telepítésére volt alkalmas. De egy távolabbi, ettől délebbi kis homokfolton is telepítettek ez időben szőlőt. 1828-ban a lakosság kiegészítő tevékenységeként, s mint a legszegényebbek számára megélhetést nyújtó művelési ágat említik.

91 A szőlő ezen szerepe szinte napjainkig megmaradt. A község művelési áganként így alakította határát:

92 Év 1852 1879 1895 1935 1952 1957 1962 kh kh kh kh kh kh kh Szántó 782 3180 3724 3648 2197 2202 2152 Rét, kert 1681 89 222 144 59 61 40 Szőlő 65 52 41 72 138 143 51 Legelő 1332 404 430 371 326 500 356 Erdő 36 73 32 32 234 Nádas 28 10 85 2 2 Terméketlen 788 802 30 256 304 308 292 Összesen 4676 4537 4568 4564 3058 3248 3125 1852-től a szántóterület nagyarányú előretörése figyelhető meg. Ez összefügg a vízrendezési munkálatokkal és a viszonylag stabillá vált birtokviszonyokkal is. Tisza-