Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

SZOLNOK 267 sén kívül, amely elsősorban az egyre növekvő lélekszámú megyeközpont foglalkoztatottságát volt hivatott biztosítani, a felszabadulás utáni új körülmények között a lakosság igényeit főleg a tanácsi kezelésbe vett kis- és középüzemek, valamint a Kisipari Szövetkezetek elégítették ki.

219 Szolnok kereskedelmi életének meghatározója kedvező közlekedésföldrajzi fekvése. Már a XII. században, amikor megnyitották az akkori Szolnok megyéhez tartozó Dés, Désakna környékén a sóbányákat, s megindult az ország belseje felé a sószállítás, az egykori, de már a római korban is használt „via Zounuk" jelentősége a Szolnoknál fekvő révátkelőhellyel együtt megnőtt. Szolnok az ország egyik „sókikötő"-je lett. Ami azt is jelenti, hogy az Erdélyből vízen, vagy tengelyen érkezett sószállítmányokkal együtt egyéb áruk is eljutottak ide és a szolnoki kirakodó központnál kialakult vásári központban gazdát is cseréltek.

220 Szolnok mint királyi birtokban lévő mezőváros 1417 körül hivatalosan is vásártartási engedélyt kapott, aminek jövedelme jelentős hasznot biztosított a városnak. A hajósok bort és bőröket is szállítottak, s ezzel, illetve a környék értékeivel (szarvasmarha, nemes tollú madarak, hód, vidra, teknősbéka) élénk kereskedelmet folytattak.

221 A középkor végén megszakadt az erdélyi részekkel való területi és közigazgatási kapcsolat, később pedig a török rendezkedett be majd másfél századra a városban. Szolnok a török uralom idején is közigazgatási székhely marad, a kevés forrás közül némelyik említi, hogy a Tiszán sószállító hajók közlekednek, s az itt élő, többnyire bosnyák harcosok kereskedelemmel foglalkoznak. Sőt, az 1665-ben Evlia Cselebi által adott jellemzésből azt is tudjuk, hogy a törökök olyan házakban laktak, amelyekben az istállón kívül bolt is volt. Mind a török, mind a magyar lakosság a hódoltság időszakában is a vásárokon szerezte be közszükségleti cikkeit, s egyik fő árucikke a Tiszántúlról a nyugati országokba irányuló szarvasmarha volt, amit a Tisza-híd megépítéséig a folyón úsztattak át a marhahajcsárok.

222 Az 1571-es török összeírás két olyan szolnoki lakost említ, akiknek nevéből foglalkozására, a kereskedelemre következtethetünk: Kalmár Pált és Kalmár Tomást.

223 Szolnok legnagyobb kereskedelmi és szállítási vállalkozása a XVIII. században is a sókereskedelem volt, amit a kincstár folytatott. Önálló kereskedést a szolnokiak alig űztek. Az 1769-es összeírás azt tanúsítja, hogy kenyér, hal és teknősbéka eladásával foglalkoztak ugyan, de nem üzlethelyiségben árusították, hiszen ilyen kereskedő még a XVIII. század hatvanas éveiben is csak kettő volt; két görög bérelte a város boltjait. Az egyiknek 5 férfi és 1 nő alkalmazottja, a másiknak 1 férfi alkalmazottja volt. A városi lakosok számára bizonyos jövedelmet jelentett a gabonakereskedelem, a Tiszán ideszállított, vagy innen Pestre vitt gyümölcs és elsősorban a tabáni lakosok számára a hal, amit a katonaság védelme mellett 1747-ig kiváltságként ingyen megszerezhettek.

224 1729-ben a város vásártartási jogot kapott. Ettől kezdve évente 4 alkalommal, február 25-én - Mátyás napján, áldozó csütörtökön - június első hetében, szeptember 8-án - kisasszony napján és november 5-én - Imre herceg hetének hétfőjén, egészen a felszabadulásig rendszeresen vásárokat tartottak. A marha- és kirakodóvásárok Szolnokon egy naposak voltak, tehát csak a helyi lakosság számára voltak jelentősek.

225 A XVIII. század közepétől vannak adataink a város vendéglátásáról. Egy 1749-es költségvetés kocsmát és 1 serfőzdét említ. A kocsmárosok német nemzetiségűek voltak. A serfőző tulajdonosa 9 fős személyzettel (7 férfi, 2 nő) dolgozott.

226 A XIX. század elején továbbra is a só és a sószállítás számára szálfákból épített tutaj anyaga jelenti a város kereskedelmét, s Gorove László 1820-21-ben írott soraiból tudjuk, hogy „... némely esztendőkben két százezer 's több fenyő szálakat is hordanak..." részben kész léccé, deszkává, zsindellvé feldolgozva a környező megyékbe.

227 Mindezek ellenére sem túl pozitív ekkortájt Szolnok kereskedelmi mérlege.