Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
244 SZOLNOK rendet két budapesti, egy gyulai és 2 szolnoki katonai század tudta csak fenntartani. 87 A legszervezettebb szolnoki munkások a fa- és földmunkások 1912-ben már erejük tudatában nyíltan is felléptek, összeadott 1600 forintjukból Pesten elkészíttették közös zászlójukat, amit a Nemzeti Szálló tánctermében bállal egybekötött zászlószentelési ünnepségen avattak fel. Ez alatt a zászló alatt vonultak fel már ugyanebben az évben, majd az 1913-as és 1914-es esztendőben május l-jén a szervezett munkások. 88 A munkások erejének bizonyítéka volt az az országban egyedülálló akció is, hogy Szolnokon a háborút megelőző években két március 15-i ünnepséget tartottak, egyet a hivatalos hatóság képviselői - ezen a munkások nem vettek részt -, majd mikor ők befejezték az ünnepséget, felvonultak a szociáldemokrata párt munkáscsoportjai, s ugyancsak megtartották a maguk ünnepségét. Még 1914-ben is arról tudósítanak a szolnoki lapok, hogy „a polgárság ünnepe után a szociáldemokraták ünnepe következett a Szabadság-szobornál". 89 Az első világháború kitörése megakasztotta ezt az egyre erősödő folyamatot. Mint szerte az országban, itt is a mozgalom legaktívabb tagjait vonultatták be és küldték ki a frontokra legelőször. Ennek ellenére 1917. május 30-a és június 3-a között sikeres sztrájkról adnak hírt a dokumentumok, amelyet ugyancsak a szolnoki munkások indítottak a magasabb bérezés érdekében. 90 Ez azért lehetett eredményes, mert jóllehet a munkásság sorait meggyengítették a sorozatos behívásokkal, ám a város egyik legjelentékenyebb erejét jelentő járműjavító dolgozói mint hadiüzemi munkások felmentést kaptak á frontszolgálat alól, s így a mozgalom akciói nem szűntek meg teljes mértékben. Ez elsősorban az 1918-19-es események idején éreztette erősen pozitív hatását. 1918. március 25-én az SZDP Szolnok városi pártértekezletén Darvas Ferenc elnöki megnyitója után Pálfy János titkári beszámolója már nyíltan a háború ellen agitált. Ugyanezen az értekezleten a szervezet megválasztotta az új vezetőséget, melynek tagjai: Balázs Ferenc, id. és ifj. F. Bedé László, Csicsai Benedek, Darvas Ferenc, Gompert Mátyás, Kecskés Lajos, Kopasz Imre, Mihályi János, Pálfy János, Rontó János, Siskó Lajos, Virág János, Vilusz Vazul, Weisz Sámuel és Zéberer Lajos lettek. 91 1918. április 22-én Szolnokon valamennyi üzemben leállt a munka, a munkások a Nemzeti Szálló előtt tartottak több ezres tömeggyűlést, amelyhez a város haladó polgársága is csatlakozott. Ezt követően a május 1-jei ünnepség, majd május 5-én Marx születésének centenáriuma adott alkalmat a munkástömegeknek az újabb megmozdulásokra. 92 1918. május 10-én a MÁV-műhelyben tört ki jelentős számú munkást megmozgató sztrájk: egy munkásmozgalmi bizalmi, Mocsár Sándor bevonultatása miatt előbb 80 ember, majd több mint 1000 munkás tette le a munkát. 93 Május 11-én a sztrájk 59 résztvevőjének kézbesítettek hadbírósági eljárásról szóló értesítést, mely végül is elmaradt, mindössze 3 munkást bocsátottak el a gyárból. 94 Május végén újabb jelentős munkásgyűlésre került sor, majd június 23-án 1400 dolgozó csatlakozott a szolnoki MÁV-műhely képviseletében a vasutasok akciójához a fővárosi MÁV-Gépgyárban történt véres összeütközés elleni tiltakozásul. 95 Az SZDP októberi országos rendkívüli kongresszusának határozatait október 27-én a város küldötte, Pálfy János ismertette, s a helyi haladó értelmiség, a polgári radikális csoportok és a helyi Károlyi-párt támogatása'mellett elhatározta a szolnoki szocialisták gyűlése, hogy a városban is megalakítják a Nemzeti Tanács helyi szervezetét. A Szolnoki Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága 1918. október 30-án kezdte meg tevékenységét. Elnökéül Darvas Ferencet és dr. Pap Illés kereskedelmi iskolai igazgatót választották meg. November 2-án a nevezettek a városházára vonultak és felszólították a tisztviselőket a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozásra. A régi ügyintézés modernizálása érdekében az új Nemzeti Tanács és a csatlakozó tisztviselők dr. Pap Illés javaslatára egy szűkebb intézőbizottság felállítása mellett döntöttek, melynek tag-