Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

590 MARTFŰ 7. Martfű területe árvízmentes, partja magas. Martfűtől északra a Tisza egyik legnagyobb kanyarulata (Martfű-Vezsenyi Tisza-kanyar) éppen ezért maradhatott meg. Tervezték levágását a cibakházi és alcsiszögi (Szolnok) kanyarhoz hasonlóan, de ez nem következett be.

48 így az ármentesítések lényegében közvetlenül nem érintették Martfűt. Martfű határát Podmaniczky János aszódi földesúr tiszaföldvári jobbágyai használták 1733-ben. Telepítési szerződést köt ekkor jobbágyaival, akiket birtokára kíván hozni. A szerződés lényege, hogy mind a már helyben lakók, mind az ezután érkezők egy pár vágómarha után 25 garast, 3 vonó ló után 25 garast, s minden szegény gyalogjobbágy 20 garast, azaz egy forintot, s minden külön kenyeres ember két napi kaszálást köteles adni. A martfűi határ használói a dézsmát nyolcadán adják, s megtisztított, kiszelelt magként verembe kötelesek azt beszállítani. A földvári földek használói ugyanakkor kilencedet fizettek. A 3 kocsmát a helység használatába adta, s minden gazda még egy icce vajat adózott, míg Földvár község maga 1 q faggyút, egy pár meghizlalt ártányt, 30 ludat, 30 kacsát, 30 tyúkot adott évente.

49 Martfű elsősorban legelőként szolgált a XVIII-XIX. században. 1837-ben Fényes E. így jellemzi: „Termékeny, gazdag puszta. Van válogatott magyar ménese, és derék gulyája, a juhseregeket nem is számlálván."

50

1852-ből már számszerű adatokkal is rendelkezünk. Ekkor összesen 216 különböző korú ló, 8 öszvér és szamár, 138 ökör és bika, 78 tehén és 1818 db juh legelt a pusztán.

51 Ez az állattartó jelleg végig megmaradt, de a XIX. század végétől több tanya is létesült itt, s az új birtokosok kezén földművelő majorüzemek is létrejöttek. Mezőgazdaságának adatait nem követhetjük nyomon csak önálló községgé alakulása után, mert ezek mindig Tiszaföldváréban, illetve olyan uradaloméban foglaltatnak, amelyekben Tiszaföldvár, Cibakháza adatai is benne vannak.

52 Martfű határa 1870-ben