Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)
526 KUNGYALU za és Gyűgér possessiók '/ 3 része Rohmani György fiának, Miklósnak jutott. A zavaros birtoklástörténetből még két név válik ki, nevezetesen Kelecsiny Demeter özvegyének, Margitnak és az ő adományozása révén a faluban részbirtokossá vált Bessenyei Benedeknek neve. 1515-ben Jenői Lázár és László, valamint Bessenyei Benedek halálával a fent említett falvak a Vas család birtokába kerültek, akik Gyalut is a kezükön tartották. (Csánki D., 1890. 1. 668. p., - Soós A., 1935. 10. p.) Gyügér feltehetően már 1571 előtt elpusztult, mert az ekkor kelt defterben már nem szerepel. Ettől az időtől kezdve községi rangját nem tudta visszaszerezni. A XVII. században a Bernáth család osztozkodván, a leányágnak Földvárynénak birtokában találjuk a pusztát. 1756-ban Mária Terézia adománylevele erősíti meg a Földvary család gyügéri birtokjogát. 1842-ben Inokához, a későbbiekben Cibakházához tartozott. Ebben az időben majorsági birtok volt, de a cibakházi lakosok is használták közlegelőként. (SZML Alispáni iratok. 289/1907. sz. cs.) Területe az 1850-es években 2448 hold (1300 D-öllel számítva), Gyügéren és Jenő-pusztán 19 család lakott. (Palugyai I., 1854. III. 391-392. p.) A múlt század végén haszonbér vagy más cím révén több birtokos kezén találjuk. Közülük Basch Albert emelkedett ki és hívta fel magára a figyelmet híres sertéstenyészetével. (Magyarorsz. Gazdacímtár. Szerk.: Rubinek Gyula. Bp. é. n. - SZML Filmtár. FLT/13/a.) A puszta lakossága 1930-ban 529 fő, legtöbbjük őstermelő és mezőgazdasági munkás volt. (MSK 86. k. Bp. 1934. 411. p.) 1950-ben Cibakházától elcsatolták és Gyalu-pusztával közös községet alkotott Kungyalu néven, egészen 1966-ig. 49 Chobot I., 1915. I. 350. p. 50 Szederkényi N., 1891. III. 456. p. 51 Uo. 459. p. 52 Benedek Gy., 1974. 85. p. 53 HML Jobbágyösszeírás. 108. sz. (1723) 54 Benedek Gy., 1974. 131. p. 55 Bél M., (Soós I.) 1968. 85. p. 56 SZML Kunszentmárton protocolluma. IV. köt. 37. p. (1769) 57 HML V-7/b/5. 943. sz. összeírás. 58 SZML Kunszentmárton protocolluma. IV. k. 37. p. - VII. k. 238. p. - XII. k. 489. p. 59 Palugyai I., 1854. III. 408. p. - A kecskemétiek bérelték az Almásy-birtokot már 1845-ben is. (Kunszentmárton protocolluma XXI. k. 150. p.) 60 SZML Alispáni iratok. 7231/904. sz. - 14136/1934. sz. 61 MSK 86. k. 1930. évinépsz., 1934. 412. p. 62 Húsz esztendő. Szolnok, 1969. 27. p. 63 SZML Kungyalui Zöldmező Tsz iratai. 1952-1960. Zárszámadások. Statisztikai adatlap. 64 Márkus I., é. n. 240. p. 65 SZML Kungyalui Zöldmező Tsz iratai. 1960. évi gazdasági beszámoló. 66 1960. évi népsz. Szolnok m., 1962. 90. p. 67 Benedek Gy., 1974. 131. p. 68 SZML Kunszentmárton protocolluma. VII. k. 231. p. - XIII. k. 489. p. 69 Fényes E., 1851. 62. p. 70 SZML Kunszentmárton község levéltára, Istvánháza-puszta iratai. 1805-1854. 40. sz. irat. 71 MSK 1930. évi népsz. 86. k. 1934. 412. p. 72 SZML Kunszentmárton község levéltára. Istvánháza-puszta iratai. 1805-1854. 40. sz. 73 SZML Alispáni iratok. 7231/904. sz. 74 I. az 57., a 70., a 73. sz. jegyzeteket. - DAMHA KSH adatlapok. 75 Húsz esztendő. Szolnok, 1969. 27. p. 76 1. a 63. sz. jegyzetet. - A további adatok: Szolnok m. statisztikai évkönyvei. 1952-1955. 186. p., 224. p., - 1957. 100. p., - 1958. 92. p., - 1959. 109. p. - 1962. 133. p. 77 SZML Kungyalu Községi Tanács VB jkv. 1956. márc. 5-i ülés. 78 Szolnok m. stat. évkönyvei. 1952-55. 208. p. 79 Szolnok m. font. stat. adatai. 1962. 132. p. 80 SZML Kungyalui Zöldmező Tsz. iratai. 1952-1960. Zárszámadások. 81 Palugyai I., 1854. III. 409. p.- DAMHA Statisztikai lapok. -Szolnok m. font. stat. adatai 1956. 111. p. - Szolnok m. stat. évkönyv. 1959. 81. p. 82 DAMHA Statisztikai adatlapok. 83 SZML Kungyalu Községi Tanács VB jkv. 1960. május 2. 84 Szolnok m. stat. évkönyv. 1958., 1959. 93. p. 85 SZML Kungyalui Zöldmező Tsz iratai. 1960. évi gazdasági beszámoló. 86 MSK 1930. évi népsz. 86. k. 1934. 412. p. 87 1960. évi népsz. Szolnok m., Bp. 1962. 90. p. 88 Szolnok megye font. stat. adatai. 1963., Szolnok, 1964. 312. p. 89 Uo. 1964., 1965. 298. p. 90 Chobot I., 1915. I. 8. p., 426. p.