Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

SZOLNOK MEGYE 25 A kisebb földesúri birtokon élő jobbágyok, cselédek 1848 után sem kerültek jobb anyagi helyzetbe. Az árvízmentes szinten megtelepedett halmazfalvak képe igen szegényes. Építkezésében a mesteremberek nem játszottak szerepet; egymást segítve, kezdetleges technikát is megőrizve, a melléképületekben egyenesen konzerválva (szelemenes tetőszerkezet, patics fal, fonott kerítés) épültek a gyakran csak kétosztatú házak. Melléképületeik mérete az állattartás és szemtermelés egykori önellátó jellegéről tanúskodtak. A gazdálkodásban, táplálkozásban a mellékfoglalkozások - gyűjtögetés, halászat, vessző- és gyékényfonás, részesaratás - nagy szerepet kaptak annak idején. Tárgyi kultúrája a vidék elzártsága és gyenge anyagi ereje miatt belső keletkezésű, nem ipari termék. A XX. században a homoki részeken felosztott földesúri birtokokon nagyarányú szőlő és gyümölcskultúra alakult ki, fellendítve a megrekedt, torzulásokat is mutató társadalmi és gazdasági életet (tiszazugi arzénes per). A lakosság különböző eredete a felekezeti megoszlásban (római katolikus: Cibakháza, és Tiszaföldvár, Csépa, Szelevény egy része), és az ünnepi szokásokban, hitvilágban mutatkozik meg. A református közösségekben az ünnepekhez nem kötött citerás bálok, munkaalkalmakhoz kötött szórakozások (fonó, kukoricafosztó, tollfosztó, disznótorok, lakodalmak), kocsmai legénymulatozások kaptak nagy szerepet. A római katolikusoknál az ünnepekhez kötött szokások éltek (betlehemezés, nagyszombati zajkeltés, aprószenteki korbácsolás, búcsúk). Nagykunság: A mai Szolnok megye keleti részén lévő, egykor önálló közigazgatást és kiváltságokat élvező terület. Ma: Kunmadaras, Kunhegyes, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Mesterszállás, Kun csorba és Kunszentmárton helységekből áll. A Nagykunság testébe ékelődik Kenderes és Mezőtúr, de ezek jellegükben különböznek az azonos etnikai csoportot alkotó 8 településtől. A tatárjárás után telepedtek meg a területen a török nyelvet beszélő nomád kunok. Hosszú ideig csak szállásaikat emlegették, s megtérésük, megtelepedésük, elmagyarosodásuk csak a XVI. századra következett be. A török időkig nagyobb, városias települések nem alakultak ki a Nagykunságban, így a török háború során könnyen megsemmisültek az apró, nemrég megszilárdult falvak. Népessége nagyon megritkult, de teljesen nem pusztult el, átélő és visszatérő családjaik vannak. Az alig megkeresztelkedett kunok gyorsan református vallásúakká váltak, s hitükön megmaradtak. Csupán az elpusztult Kunszentmártont telepítették újra római katolikusjászok, így az ebből a községből kirajzott Mesterszállás és Kuncsorba is római katolikus vallású lett. 1323-ban Károly Róbert kivette a kunok fennhatósága alól a jászokat. Ettől kezdve a kunok a központi hatalommal szemben bizonyos ellenállást tanúsítottak. Ezt az ellenzékiséget fokozta az ellenreformáció sok túlkapása, majd az 1702-es jogvesztés. A Nagykunság a török után fokozatosan újratelepült tiszántúli (Szatmár, Szabolcs, Bihar, Hajdúság) magyarokkal. A Rákóczi-szabadságharc idején átmenetileg elnéptelenedett. 1745-ben a jászokkal együtt a kunok is megváltották szabadságukat. Ez önálló nagykun és községi közigazgatás kifejlődéséhez vezetett. A redempció kodifikálta a belső társadalmi különbségeket (redemptus, irredemptus, inquilinus). Kifelé azonban egységes arculatát továbbra is megőrizte. Kiváltságaikat 1848-ig, önálló közigazgatásukat 1876-ig megőrizték. A Nagykunság kiváltságai miatt gazdasági fölénybe került környezetével szemben, de ezt az előnyt a hasonlóan expanzív Debrecen és Hajdú Kerület közelsége, rosszabb földjei és legeltető állattartást folytató gazdálkodása, extenzív földművelése és kevésbé szervezett családi gazdaságai miatt nem tudta olyan méretűvé növelni, mint a Jászság. A fejlettebb gazdálkodást biztosító tanyarendszere egészében véve más gazdasági rendszert valósított meg, mint a Jászság. (Jelentősebb itt a gabonafélék és kukorica szerepe. A terményt eladásra és nem állatnevelésre fordították.) Önálló közigazgatása sajátos paraszt-polgár értelmiséget teremtett, amelynek az egyházi élet irányításában is nagy szerepe volt. Kifelé viseletükben, kuriális építkezésükben nemesi mintákat követtek. Mindkettőn érződik azonban bizonyos kálvinista puritánság fekete és fehér színek, díszítmény nélküliség. Ez a szellem erkölcsi rendjében is megnyilatkozott és szorosan kapcsolta a Nagykunságot Debrecenhez, amely egyben vallási és is-