Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

154 CSERKESZŐLŐ lönválás, illetve az önálló községgé alakulás. 20 1952. február 5-én tartották meg az első önálló községi tanácsülést. Az ez évi tanácsüléseken többek között az iskolai lemorzsolódások és az analfabétizmus megszüntetésének módjait tárgyalta az új községi tanács. 21 1955. május 1-én ke­rült sor a fürdő avatására. 22 1949-ben alakult meg az első termelőszövetkezeti csoport. 1959 augusztusában termelőszö­vetkezeti község lett Cserkeszőlő. 23 1961-ben már az egyesült Magyar-Román Barátság TSZ-ben dolgozik a község lakosságának nagy része. 24 A tsz területének nagysága ekkor 3022 kh, tagjai­nak száma 692 volt. A termelőszövetkezet megerősödése és a fürdő bővítése jelentősen befolyá­solta a település további fejlődését. 25 6. A Varjas és Kisasszonypuszta területén élő családok a XIX. század első felében a terület után dézsmát tartoztak fizetni a földesúrnak. A letelepedők a házhelyet évi 1 forintért és 18 napi kézi robotért váltották meg. 26 Folyamatosan nőtt a szőlőbeli családok, tanyák száma. Ezek a te­rületek ebben az időben Luby Imre és gróf Tige Lajos birtokában voltak. 27 A jobbágyviszonyok rendezése során a szántók, kaszálók egyéni tulajdonba vétele után 1862-ben a homoki legelők felosztása is megtörtént. A nyomási-varjasi homoki legelők a szőlőtelepítésre kínáltak nagy területeket. 28 1897-ben már Bolza József gróf és ifj. Keszlerffy János földbirtokosok, valamint a Lederer testvérek, mint haszonbérlők birtoka foglalta el a község jelentős részét. 29 1890 és 1920 táján, a nagybirtokok nagyobb arányú parcellázásai idején mind többen jöttek be az eredeti lakhelyük­kel határos kürti szőlőkbe, előbb cselédnek, majd részesmunkás lett, aztán törpebirtokos. 30 A te­lepülés társadalmi szerkezetében az 1945. évi földosztás és a termelőszövetkezetek létrejötte ho­zott döntő változást. 1949-ben alakult az első tszcs. 31 1953-ban a Vas Zoltán TSZ területe 555 kh, tagjainak száma: 63. 32 1956-ban még 848 egyénileg gazdálkodó művelt 2844 kat. holdat. A gaz­daságok területi megoszlását mutatja a következő táblázat: 33 Gazdaság nagysága A gazdaságok kh száma összes területe kh 0 -0,25 27 4 0,25-0,5 51 17 0,5 -1,0 91 68 0,1 -3 293 561 3 -5 194 744 5- 8 134 787 8-10 39 346 10-15 12 147 15-20 4 69 20-25 2 46 25-30 1 25 30­­­1959-re az egyéni gazdálkodás erősen visszaszorult. Ezt tükrözik az alábbi adatok, amelyek a családtagok számát is tartalmazzák. 34 Férfiak Nők 14-60 éves 60 éves koron 14-55 éves 55 éves koron korig felül korig felül 90 18 92 45

Next

/
Thumbnails
Contents