1848-1849 Szolnok megyében. Válogatott dokumentumok (Szolnok, 1979)

keserves munkával valék képes megszerezni örömtelenül. Embernek, ki szereti Hazáját, miként én szeretem, mindig kinos a számkivetés, a hontalanság. Kétszeresen az ilyen helyzetben. És irtózatos a gon­dolat, hogy fáradt csontjaim tán idegen földben fognák örök nyugalom­ra tétetni,mint tétettek széjjel két világrészben előbb anyám, 's két testvérem csontjai, - utóbb lányomé és nőmé, s velők családi boldog­ságom, mely egyedüli vigasza volt hazafiúi bánatomnak. De bár mennyire sóvárogjon is lelkem Hazám felé, e sóvárgásnak engedni tilt az elvhüség 's a kötelesség. Volt idő, midőn nem tarottam szabadnak, fenyegetett életemet hi­tem és vallásom megtagadásával biztosítani. Még kevésbé tartom szabadnak a száműzetés keserveitől politikai hitem árán megszabadulni. - Pedig tény, hogy ha én kivételes hely­zetemben, melyet fentebb emliték, Önök meghívásának engedve haza mennék, s a bizony - valljuk meg az igazat - nem is egészen törvényes eredetű Országgyűlésen helyet foglalnék, ennek sokkal messzebb vá­gó jelentősége volna, mint a minőt Önök ösztönszerű jóindulatukban czélba vettek. ­Fogok-e még valamit tehetni Hazánk függetlenségének visszaszer­zésére? - nem tudom. - Ez a körülményektől függ s függ mindenek fe­lett a Nemzet magatartásától. Nemzetünk elég erős arra, hogy ha a­kar, sorsának ura lehessen. Egyes polgár csak annyi erővel bir, a mennyit neki a Nemzet kölcsönöz. Ha a múltban némely nagy dolgoknak lehetek egyik eszköze, az érdem a Népé, nem az enyim. Én csak tü­kör valék, mely a kapott világot visszasugárzá. A világ a Nép vala. A mely perczben önbizalom rontó cselszövenyek folytán e világ megho­mályosodott, én tehetetlenné váltam. A mult a jövendőnek tüköré. "Engem az alkalom kötelességem önzéstelen teljesítésére mindig kész­nek fog találni. - De ha ugy akarnák a végzetek, hogy Hazánk függet­lenségének vissza szerzésében napszámos többé nem lehetnék, lega­lább egy élő tiltakozás gyanánt akarok s fogok véglehel létemig állani, minden alku, minden törekvés ellen, mely Hazánk állami függetlensé­gének, s nemzeti önállásunk megcsonkítására van Irányozva . És hidjék el Önök tisztelt Honfitársaim! e tántoríthatatlan hűséggel elveim iránt, s ezzel kapcsolatban cselekvési szabadságom feltartá­sával jobb szolgálatot teszek a Hazának, mintha engedve önök felhi-

Next

/
Thumbnails
Contents