Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez (Szolnok, 1969)
A Tisza és mellékioly óinak szabályozása rendkívül nagy kihatással volt megyénk gazdasági életére. Sok százezer hold iöld mentesült az árveszedelemtől, s a csatornázások újabb hatalmas területek művelését tették lehetővé. 50. ._•;; Kunhegyes, 1848. március 21. A kunhegy esi tanács tagjai ünnepélyesen kijelentik, hogy tisztségüket a nép jogok ellenére tovább nem viselik, hanem alávetik magukat a nép szabad választásának „Ki irt Rész. Szabad Kunhegyes Városa Tanácsi Jegyzőkönyvéből az 1848-k évi Martzius 21-k ről. A 85-k Szám alatt. - Kerületeink belrendezése jővén szóba, egy tag előadá a Magyar Nemzet jelen békés utonni - diadal koszorúzta - mozgalmait; föl mutatá, hogy a nyólcz százados Aristocratia (314) az idő intéseinek engedve, nem csak a természet szent törvényei szerint közös jogokat adott a népnek, hanem maga jogaiból is át engedve ezt magához az alkotmány sánczai közé is bevévé, s igy Magyar hon milliói egy - közös érdekű, és jogú - nagy néppé változtak által; - monda: hogy hármas kerületünkben a nép jogok már egy századdal ez előtt meg voltak irva, mellyben az egyenlőség, közös teherviselés és „a semmit rólunk nélkülünk" elvek alapján egy jó rendel párosult nép szabadság talpköve volt letéve. - De mind ezek életbe többek között azért nem léptek, mert nem volt a Közönségeknél, nem egyes Honfiaknál a nemes resignationak (315) azon tüze, melly az önérdeket föl emésztve azt eszközölte volna, hogy ne legyen ember, ki a Szabadalmi levél betűi ellenére magát bár milly hivatalra használtatni engedje. - A Közönségi Tanácsoknak e Szabadalom életbe léptetésére jelen helyzetünk a tör- . vényes kivánatok óvatos nyilvánithatásánál egyéb szerepet alig nyújt, de meg engedi egyeseknek azt, hogy a világos népjogok ellenére magukat eszközül alkalmaztatni se szenvedjék. - Illy érzelemben szóló ugy az igazság, mint a józan, és eszélyes politica (316) parancsinak engedve hivatalát - melly a nép jogok ellenében épült föl - leteszi, s a tanácsot hason lépés egy tömegbeni tételére föl szóllítja; hogy igy e tett által az igazság győzelme s belrendezésünk - eddig magunk által is életbe léptethető része - siettessék. Köz lelkesüléssel párosult heljeslés kövétvén a tett indítványt: Kunhegyes Városa Nagy és Kis Tanácsa a Jegyzői hivatallal együtt kijelentik; hogy bár eddig hatalmukon kivül fekvő erők kinszeritésénél fogva, hivatalukat a nép szabad választása alá nem vethetek, s bár a haza szolgálatára eszök, szivük, s vagyonuk egész teljességével készek, s ere magokban kedvet és hivatást is éreznek - de tovább a nép jogát kezeik közt nem tartják, hanem a Szabadalom elmagyarázhatatlan betűinél fogva a nép szabad választási jogának tüsténti vissza adását a néppel ősze olvadva követelik, s illy érzelemmel hivatalukat ezennel egy tömegben leteszik, ki jelentvén; hogy csak a rend, közbátorság, igazság szolgáltatás, és köz adminisztrátio (317) meg nem szakaszthatása, s zavarai nem akarása következtében tartják meg és folyó évi Novemberig hivatalukat: de ekkor semmi erő sem lesz képes őket mostani hivataluknak az eddigi modorban történendő választás 314 Főnemesség 315 Lemondás, belenyugvás, beletörődés 316 Valamely állam uralkodó osztályának és pártjának, az ország kormányzásában követett iránya 317 Közigazgatás m