Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez (Szolnok, 1969)
17-én kelt 9200-1940 M. E. sz. (491) rendeletével az 1917 évi XI. te. alapján kinevezett tárcanélküli miniszter (közellátási miniszter) hatáskörébe utalta és az ide utalt ügyek intézésére Országos Közellátási hivatalt szervezett . . . Ugyancsak a m. kir. kormány a közellátásra vonatkozó jogszabályok és kormányintézkedések végrehajtásának biztositása érdekében az egész országban éspedig v-ármegyénként közellátási kormánybiztosokat nevezett ki. A vármegyénkben báró Urbán Gáspár ur ő méltósága neveztetett ki. Az egyes elsőrendű közszükségleti cikkek beszerzése elé háramlott akadályok részben enyhültek, azonban még mindig mutatkoznak jelentős zökkenők. A zsir ellátás tekintetében a helyzet az előző jelentésemben vázoltakkal szemben általában javulást mutatott .. . ... A városok polgármestereit pedig ugy írásban, mint szóban ismételten figyelmeztettem, hogy a közönség szükségleteit igyekezzenek megfelelő hizlalási szerződésekkel eleve biztosítani . . . ... A tűzifa és szénellátás terén a lehető legrosszabb tapasztalatokat szerezhettük, ami igen sok gátló körülménynek volt a folyamánya ... A burgonya ellátás terén a legfőbb akadályt a fagyos téli időszak beköszöntése okozta ... . . .A petróleum ellátás terén még mindig fennáll az a nem orvosolható helyzet, hogy a rendelkezésre bocsátott mennyiségek a szükségleteket nem elégitik ki . . . . . . Bár a búza és lisztellátás terén egy-két szórványos esettől eltekintve általában zavarok nem voltak, mégis a gazdasági év végéig az ellátást alig látom biztosítottnak . . . Különösen az ipari munkásságból és tisztviselőkből összetett városi lakosság lisztellátásában mutatkoznak nehézségek, melyek természetszerűen a későbbi hónapokban előreláthatólag fokozódni fognak ... ... A cukorellátás zavartalannak mondható. A fejadagok kis volta miatti panaszok azonban - különösen vidéken - valóban helytállók . . . Szolnok 1941 március 5. Alexander Imre alispán." * * * Kivonat a. 15 oldalas nyomtatott, alispáni jelentésből. Szolnoki Á. L. JNK. Szolnok vm. Törvényhatósági Bizottsága iratai 1941. évi I, negyedévi alispáni jelentés 6-8. * * * ''•'•''.. Az 1940. évi és az azt megelőző két év rossz termése nemcsak a parasztságot érintette, de kihatott a gazdasági élet minden területére. Az 1940-ben életbeléptetett beszolgáltatási kötelezettséggel a parasztság helyzete tovább rosszabbodott. Az 1942-ben kidolgozott Jurcsek-téle beszolgáltatási rendszer a nagybirtokosok érdekét szolgálta, s lényegében a parasztság mezőgazdasági terményei nagyobb részének, alacsony áron történő beszolgáltatását tette kötelezővé. A beszolgáltatás végrehajtását a hatóságok rendkívül szigorú intézkedésekkel, katonai rekvirálásokkál (492) biztosították. Ugyanakkor a parasztság elégedetlenségét a súlyos katonai és csendőrterror elnyomta. Az életbeléptetett jegyrendszer valamennyi közszükségleti cikkre való kiterjesztése viszont azt jelentette, hogy a munkás, akinek keresete esetleg elegendő lett volna, a létfenntartási szükségleteinek kielégítésére hatósági áron, a szűkös fejadagot 491 Miniszterelnöki számú 492 Hatósági úton felkutatták - a takarmányt, terményeket, állatokat - és térítés ellenében a hadsereg számára igénybevették 217