Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez (Szolnok, 1969)

köteles e és mi a munkás tanács jog és hatásköre? Van e joga végrehajtó hatalmat gyakorolni és közigazgatási functiót (405) végezni? Eddig itt ilyen munkástanács nem alakíttatott. Ennek most történt meg­alakítását tudomásom szerint az a körülmény tette actualissá, (406), hogy az abádszalóki gőzfürész és gőzmalom r. t. itteni malmában alkalmazott 6-7 mun­kás abba hagyván a munkát bérkövetelésük megtagadása miatt tehát a mal­mot communizálni (407) akarják és üzembe helyezni ugyanazokkal a munká­sokkal és az ezek által kívánt fizetés mellett, és éhez a hatóság közreműkö­dését és hozzájárulását velük egyöntetű munkáját is kérik. Tisztelettel és ismételve kérek tehát sürgős felvilágosítást. Turkeve 1919 m/11. Tóth polgármester." * $ * Kétoldalas, ceruzával, kézzel írt eredeti fogalmazvány. Szolnoki Á. L. Munkásmozgalmi iratok, Túrkeve város levéltára 2291/1919. * * * Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom idején a katona taná­csokkal egyidejűleg először Budapesten, majd országszerte megalakulták a városi, községi és üzemi munkástanácsok. A forradalom továbbfejlesztését követelő tömegek hatására főként vidé­ken - egyre inkább forradalmi harci szervekké váltak s felkészültek a ha­talom megragadására. 1919 első hónapjaiban, különösen március hó folyamán a munkástanácsok ténylegesen is átvették a hatalmat, miként azt a turkevei polgármester jelentése is igazolja. 106. Túrkeve, 1919. március 12. Túrkeve város polgármesterének kérelme az Országos Birtokrendező Tanácshoz, amelyben a város részére legelő, valamint 114 szegényparaszt részére föld juttatását kéri ,,2299/ki. 1919 szám. Turkeve váro s polgármes terétől. Országos Birtokrendező Tanácsnak! Budapesten Népgazdasági Minisztérium Turkeve r. t. városa azon kérelemmel járul az Országos Birtokrendező Tanács elé, hogy a birtokrendező bizottságot az alábbiak szives tekintetbe vételével a hely színére kiküldeni szíveskedjék. Turkeve városa a szomszédos, vallásalap tulajdonában Dévaványa köz­ség határában lévő ecsegi pusztából 4000 kat. holdat több mint másfél szá­zad óta közlegelőül bérel, azonkívül igényelné az u. n. Bokros és Hosszhát egyrészét circa 2000 holdat is. - Ezek megszerzése iránt folyó hóban 1835/ 405 Működést, tevékenységet kifejteni 406 Időszerűvé 407 Köztulajdonba venni 155

Next

/
Thumbnails
Contents