Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez (Szolnok, 1969)

103. Jászapáti, 1919. február 13. A jászapáti cipész iparosok és munkások kimondják a cipészek tömörülését és egy műhelyben való elhelyezésüket , Jegyzőkönyv. Felvétetett 1919. évi február hó 13. napján Jászapáti községben a cipész iparosok tömörülése iránt megindított akció eredményének mikénti elinté­zése tárgyában. ­Jelen vannak alulírottak: Németh Géza elvtárs az első forradalom utáni azon működését, mely sze­rint a cipész iparosokat egy dolgozó csoportba egyesiteni óhajtotta, megvaló­sitottnak látja, s kéri elvtársait, hogy e már megkezdett, s eddig is szép eredményeket felmutató egyesület további fejlesztése és kiépítése iránt mun­kás elvtársai a legmesszebbmenő támogatást fejtsék ki. ­Elnöklő Németh Géza elvtárs felszólalása után a jelenlevő iparos és munkás elvtársak egyhangúlag kimondják, hogy a cipészek tömörülését, egy műhelyben való elhelyezésüket stb. örömmel tudomásul veszik, helyeslik a megalakulást kimondják. Egyben elnöklő elvtársukat felkérik a közös mű­helyben dolgozó elvtársak felmerülendő ügyeinek elintézésére. Ezzel a jegyzőkönyv bezáratott. Kmft. Németh Géza Dósa Péter elnök jegyző." * * * Négyoldalas, géppel írt, eredeti jegyzőkönyv. Szolnoki A. L. Munkásmozgalmi iratok. Jászsági alsójárás iratai 105/1919. * * # A nyersanyaghiány a kisiparban is nagyméretű volt és zavarokat oko­zott. Éppen ez a körülmény adta a kisiparosoknak az első ösztönzést szövet­kezetszerű egyesülések, csoportok tömörülésére. így Jászapátiban 42 cipésziparos és 30 munkás saját elhatározásából egyesülésbe tömörült. Céljuk közös műhelyben közös munka. Ekkor még nem lehetett szó kisipari termelőszövetkezet létesítéséről, bár az ipari munkásság megalakulását követelte. 104. Kisújszállás, 1919. március 6. A kisújszállási néptanács megalakulása ,,A Néptanácsnak 1919 évi március hó 6 napján tartott alakuló közgyű­lésén jelen voltak: Dr Gaál János polgármester elnöklete alatt: Dr Mészáros Gyula t. főügyész, Dr. Fekete Lajos r kapitány. Szekeres Lajos mérnök h. számvevő s Pápay István főjegyző, - Dr Antos Jenő, Dr Tóth Lajos, Kecze János, Kása János, Szoboszlai István, Szűcs Elek, Deme János, Vas István, és. Sándor Lajos tanácstagok. 1.) 1463/ki. 919. Elnöklő polgármester a gyűlés megnyitása után üdvözli a megjelenteket s a jegyzőkönyv hitelesítésére Szoboszlai István, és Szűcs Elek tanács tagokat kéri fel. ­153

Next

/
Thumbnails
Contents