Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez (Szolnok, 1969)

telték a napi 8 órai munkaidő bevezetését és a kongresszus többi határozatainak megvalósítását. Ezért nem engedélyezték a hatóságok a május elsejei - ahogyan akkor ne­vezték - körmenetéket és tüntetéséket. Azonban május elseje minden elnyomó intézkedés ellenére a munkásosztály nemzetközi harci ünnepévé vált. A szigorú intézkedések miatt megyénkben legelőször 1899-ben Tiszaroíton ünnepelték meg a dolgozók május elsejét. 80. Kenderes, 1897. szeptember 26. Mocsáry Ferenc és társai kenderesi lakosok ielebbezése a íöldmüvelésügyi miniszterhez: melyben Horthy István és társai által engedély nélkül épített gát átvágását kérik. mert birtokaikat elönti a víz ...Tekintetes közigazgatási bizottság! A Horthy István elleni viz ügyünkben f(olyó) é(vi) szept. 9-én 2326 sz(ám) a(latt) Il-od fokban hozott sérelmes határozata ellen felebbezéssel élünk, - kér­jük jelen felebbezésünket az összes iratok kiséretében III-od fokú elbírálás végett a n(agy)méltóságú földmivelésügyi Miniszter úr elé terjeszteni, ahol legalázato­sabban az iránt esedezünk, méltóztassék jelen kétségbe esett sorainkat átolvasni és megítélni, hogy velünk kisbirtokosokkal szemben a hatalmas nagy úr, és vele együtt szövetkezve a vármegye teljes hivatalos apparátusa (356) titkosan és nyíl­tan évek óta mily erőszakos, törvénytelen és minden igazságérzetet lábbal tipró eljárást tanúsít, melyek ellen hiába panaszkodtunk, hiába tettünk minden lehetőt, gyengéknek bizonyultunk! Valóban kétségben vagyunk, vájjon jogállamban élünk-e, nem-e még ősi állapotban amidőn egyetlen egy nagy úr hatalmas befolyásával, a hatóság támo­gatása mellett mindent megtehet, mely az ő érdekeit mások rovására előmozdítja! Az ügyünk anyagához nincs mit hozzá tennünk, be van igazolva, hogy: 1. Az ősi panaszunk tárgyát a régi posta út, és nem pedig gát (mint ezt Horthy szeretné) évek óta magasittatik. 2. Hogy az út mentén ez év tavaszán Horthy István 100-150 napszámossal ós számtalan igával hónapokon keresztül védekezve I-IV2 méter magasságú újabbi gátat vonatott, mely nekünk több mint 1500 holdnyi kitűnő minőségű szántóföldünket két talán több év tartamára és teljesen hasznavehetetlenné tett, holott ezelőtt az úton keresztül minden víz annyira szabadon átfolyhatott, hogy igen vizes években volt csak összesen mintegy 15-20 hold mélyebb területünk vízzel borítva. 3. Nincs még magának Horthynak sem tudomása arról, hogy ezen második gát építése a hatóságtól engedélyt nyert volna, sőt be van bizonyítva éppen ennek ellenkezője. 4. Kétségtelen, hogy a sürgős veszély esete forgott fenn akkor és még mindég úgy van, mikor az alispán a törvénytelen gátak átvágatását kimondta, mert hi­szen mikor van hát veszély, ha nem akkor, mikor tanyáink melyekben emberek laknak, egymásután dűlnek össze és földeinkre pedig a viz miatt még most is 356 Az államigazgatáshoz. Illetve a vármegyei közigazgatáshoz tartozó hivatalok, intézmények összessége 119

Next

/
Thumbnails
Contents