Sebők Balázs: Szolnok megye szocialista iparosítása 1950-1970 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 13. (Szolnok, 2015)
VII. Összegzés
kialakulhasson a „frizsiderszocializmus”.618 Olyan komolyabb minisztériumi ipari beruházás, amelynek telepítése hosszú távon rossz döntésnek bizonyult volna, nem volt a megyében. A másik oldalról viszont a kifejezetten helyi adottságokra épülő ipar sokáig mégsem kaphatott komolyabb beruházási összegeket. Jó példa erre a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár esete, amely már régen megérett volna régi, szűk telephelyéről való kiköltözésre, de ennek elhúzódó folyamata a tárgyalt két évtized legvégén kezdődhetett csak meg, pedig a favorizált nehéziparról, azon belül pedig a gépgyártásról beszélünk. Ennek alapvetően két oka lehetett: egyrészt nehézipar és gépgyártás ide vagy oda, a gyár profdja (mezőgépgyártás) nem tartozott az akkori iparpolitika prioritásai közé, így mindig akadt ennél fontosabb, előrébb rangsorolt tennivaló, mintsem erre költsék a mindig szűkösnek vélt beruházási összegeket. Másrészt pedig ez a gyár a múltból „öröklött” adottságként állt Törökszentmiklóson, hiszen egy 1848-ban alapított üzemről volt szó és új gyárat építeni mindig nagyobb dicsőségnek számított, mint a régiek felújításával pepecselni. Vagyis ahogyan Kornai János fogalmaz: „Az elmaradottság leküzdésének, a gyors gazdasági fejlődésnek sokkal látványosabb reprezentánsa egy vadonatúj üzem létrehozása, mint egy régi üzem gépeit, épületeit gondosan karbantartó, szürke tevékenység. ”619 Az új üzemek után a minisztériumi ipar második vonalában szerepeltek azok a korábban épült üzemek, amelyeket azért folyamatosan fejlesztettek, modernizáltak (Tisza Cipőgyár, Szolnoki Cukorgyár, Szolnoki Papírgyár). A minisztériumi iparon túli helyi ipar akár a tanácsok, akár az állam irányítása alatt állott, csak a fontossági sorrend harmadik vonalában foglalt helyet. És akkor még nem beszéltünk a helyi igényeket kielégítő magánkisiparról, amelyet mindenféle politikai és ideológiai megfontolás ellenére sem sikerült teljesen felszámolni, ugyanis kiderült, hogy ezek nélkül a lakossági szolgáltatások igényét nem lehet kielégíteni. Elsősorban 1950 és 1960 között a kommunista párt mindent elkövetett annak érdekében, hogy a felemás polgári 618 Az 1950-es évek a fogyasztási javak terén a katasztrofális hiány korszakát jelentette. Az ezt követő 1960-as években zömmel még az ennivaló volt a fő fogyasztási cikk, de legalább már stabilizálódott az ellátás. Az 1970-es években pedig már a lakberendezési tárgyak és tartós fogyasztási cikkek könnyebb beszerzése vált jellemzővé. Ezért az 1960- as éveket „gulyáskommunizmusnak”, az 1970-es éveket pedig „fridzsiderszocializ- musnak” is nevezték. A kibontakozó „frizsiderszocializmusról” szóló, ’60-as évekbeli viták után aztán az 1970-es években már egyre inkább a „kispolgáriságról” szóló viták jellemezték a politikai közbeszédet. Vö. BEREND T. I. 1983. 206-207. p.; VALUCH Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris Kiadó, Bp., 2002. 294. p. 619 Vö. KORNAI J. 1993. 204. p. 295
