Sebők Balázs: Szolnok megye szocialista iparosítása 1950-1970 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 13. (Szolnok, 2015)
VII. Összegzés
aztán végül szinte mindig ideológiai, illetve politikai érvekkel alátámasztott döntések szülessenek egy-egy település vagy megye iparosításának kapcsán. Rátérve Szolnok megyére: gyakorlatilag minden középtávú tervidőszakot megelőző tervezés során újra és újra felbukkant az a törekvés, hogy alapvetően a meglévő megyei adottságokra épülő ipart kell létrehozni, míg végül ezekből a tervekből a legtöbb esetben szinte semmi, illetve alig valami valósult meg. Vizsgált időszakunk legnagyobb részében a megyei apparátusnak nem volt beleszólása, sőt még belelátása sem, hogy az állami döntéshozó szervek milyen beruházásokat kívánnak elhelyezni a területén. Kivételt jelent ez alól az általunk utolsóként áttekintett tervidőszak, a III. ötéves terv időszaka, amikor a helyben elkészült javaslatok már gyakrabban találkoztak a legfelsőbb politikai vezetés és az Országos Tervhivatal elképzeléseivel, így végre nem csak a Budapesten, a tervezőasztal mögött kitalált elképzelések ölthettek testet a megye iparfejlesztésének kapcsán. A megyei vezetés amikor csak tehette és lehetősége volt rá, azért „harcolt”, lobbizott, hogy minél több ipari beruházás települjön a területére, hiszen szinte csak ezek kísérőjeként, járulékaként remélhették a sanyarú lakáshelyzet vagy az elégtelen infrastrukturális állapotok némi enyhítését. Igaz viszont, hogy vizsgált időszakunk döntő részében a telepített ipar mellé mégsem épült elegendő mennyiségű lakás, amint ezt a szolnoki példákból vagy Kádár János szolnoki látogatása során tett megnyilatkozásaiból is kiolvashattuk. A közvetlenül termelő beruházások mellé telepítendő nem termelő, népjóléti beruházásokat sokáig csak halogatták, halasztgatták. Érdekes azonban, hogy a kellő helyi nyersanyag-adottságok nélkül telepített szocialista nagyüzemek Szolnok megyében viszonylag gyorsan magukra találtak és nem csak a helyi munkanélküliség felszámolásában, valamint a teljes foglalkoztatottság elérésében „segítettek”. Olyan vállalatokká nőtték ki magukat, amelyek neve a korabeli nemzetközi piacokon is jól csengett (jászberényi Hűtőgépgyár, később az Aprítógépgyár is), illetve komoly szerepet játszottak az eleinte lassan, majd egyre gyorsuló ütemben modernizálódó mezőgazdaság igényeinek kielégítésében (Tiszamenti Vegyiművek). A megye legtöbb új ipari munkahelyet megteremtő nagyipari beruházása, a Fémnyomó- és Lemezárugyár telepítésével kapcsolatban eleinte komoly kételyek merültek fel, de később - a névváltoztatással (Hűtőgépgyár) párhuzamosan - ez az üzem is igen nagy szerepet játszott az emelkedő lakossági fogyasztás, ez esetben a tartós fogyasztási cikkek iránt jelentkező igény kielégítésében. Sőt, nem túlzás azt állítani, hogy ez a jászberényi gyár tett a legtöbbet azért, hogy a ’70-es évekre a szó szoros értelmében is 294
