Sebők Balázs: Szolnok megye szocialista iparosítása 1950-1970 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 13. (Szolnok, 2015)
V. A II. ötéves tervidőszak (1961-1965)
rendelkező téglagyár évi mintegy 15 millió db tégla gyártását oldotta volna meg, leváltva a hamarosan bezárandó jászberényi téglagyárat, amely már elavult volt, bányája pedig gyakorlatilag kimerült. Szintén nem volt tovább biztosítható a jászkiséri téglagyár fejlesztése, így a telepítendő új gyár a másik kettő megszűnése után az egész tájegység építési alapanyaga biztosítékának látszott. Érdekes, hogy az 1955-ös tervekkel ellentétben itt már nem hangsúlyozták a női munkaerő termelésbe való bevonását.448 Szolnok város addig is túlreprezentált iparának további beruházásokat szántak. A 10 tervezett új megyei üzemből 4 ide került volna, így tovább folytatódhatott a megye iparának centralizálása, dacára minden korábbi, a megye vezetése részéről felvetődött, az ipar túlzott centralizálását kritikával illető felvetés ellenére.449 Ezen tervjavaslat alapján Szolnok egy szárazjéggyárra, egy műszál feldolgozó üzemre, egy épületelemgyárra és egy rostlemezgyárra számíthatott az újabb ipartelepítési hullám során. Fenti üzemek közül korábban (1955-ben, a II. ötéves terv akkori előkészítésekor) csak a szárazjéggyár telepítése merült fel,450 a másik három üzem vadonatúj ötletként látott napvilágot. Mind a szárazjéggyár, mind a műszál feldolgozó üzem egyaránt a Rákóczifalvánál feltárt, mintegy 2.265 millió m3 nem éghető szénsav földgázkészletre épült volna. Korábban a Megyei Tanács és a Pártbizottság is puhatolózott már a Kőolajipari Trösztnél a szénsavvagyon hasznosításával kapcsolatban, azonban mindig azt a választ kapták, hogy Szolnok környéki fejlesztésről csak abban az esetben lehet szó, ha Répcelak és Mihályi gázkútjai maximális kapacitásúra lesznek fejlesztve. A műszál feldolgozót esetlegesen a TVM-el kooperációban is el tudták volna képzelni. Az épületelemgyár telepítését azzal indokolták, hogy tájegységi vonatkozásban nincs megoldva az épületelem biztosítása és nagy vasúti távolságokból történik a szállítás országosan is. Ráadásul a tiszai kavicsbányászat fejlesztésével a fontos alapanyag vízi úton, olcsóbban is szállítható lett volna. A 300 dolgozót foglalkoztató üzemet elsősorban vasbeton elemek gyártására tervezték profilírozni. A 4. szolnoki üzem, a rostlemezgyár főként a megye mezőgazdasági termeléséből származó jelentős mennyiségű, évi mintegy 1000- 1500 vagonnyi hulladék anyag (rizshéj, rizsszalma, kukorica-, cirok- és kenderszár, pozdorja) feldolgozására szakosodott és a bútoriparnak, valamint az épületasztalos iparnak termelt volna. Első lépcsőben csak egy kísérleti üzem megépítésében gondolkodtak a papírgyárral kooperálva.451 448 MNL OL M-KS. 288-25/1959/14. ő.e. 86-87. p. 449 Vő. MNL JNSZML XXXV. 1-2-33. ő.e. 33-36. p. 450 Vő. MNL JNSZML XXXV. 39-1-45. ő.e. 104-105. p. 451 MNL OL M-KS. 288-25/1959/14. ő.e. 87-88. p. 204
