Sebők Balázs: Szolnok megye szocialista iparosítása 1950-1970 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 13. (Szolnok, 2015)
II. Az I. ötéves tervidőszak (1950-1954)
vártak kiemelkedő eredményeket a mezőgazdaság terén, hogy természeti feltételeik az átlagosnál is kedvezőtlenebbek voltak (aszály, szikesek). Az agrárpolitikai célok ez esetben tehát jelentősen elszakadtak a realitástól, az iparról már nem is beszélve.249 2.6. Néhány, az I. osztályból kimaradt település az I. ötéves terv idején (Törökszentmiklós, Tiszafüred, Martfű) 2.6.1. Törökszentmiklós, avagy a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztésének halogatása Törökszentmiklóst a magyar települések osztályba sorolásakor II. osztályúvá minősítették, bár a települést a korábban alapított mezőgazdasági gépgyár már a szocialista iparosítás előtt a megye azon kevés települése közé utalta, ahol nagyipar működött. Noha népességszáma legalább kétszer nagyobb volt az I. osztályú Túrkevéénél, csak községi ranggal rendelkezett, ráadásul túlzottan közel feküdt a kiemelten fejlesztendő Szolnokhoz. A gyárral kezdetektől fogva igen komoly tervei voltak a népgazdaságnak, amelyet az OT és a TERINT iratai is alátámasztanak. Hogy végül miért nem került sor a gyár jelentős kibővítésére vagy áttelepítésére, az már egy másik történet. Az viszont tény, hogy Vas Zoltán egy 1950. augusztus 18-án kelt intézkedésében az 1951- es esztendőre ígért 4 nagy Szolnok megyei beruházás között emlegette az új mezőgazdasági gépgyárat a Karcagi Temperöntöde, a Szolnoki Szalmacellulóz Gyár és a Szolnoki Rendelőintézet társaságában (bár az akkori elképzelések, sőt a megvalósult telepítések is sokszor igen esetlegesnek és ötletszerűnek bizonyultak).250 A levélbe azt is belefoglalta, hogy ez az intézkedés a tervezési engedély kiadásáról szól, a nagyberuházások megkezdésének engedélyezéséről pedig majd a későbbiekben dönt az OT, illetve a Népgazdasági Tanács, így a fenti beruházások 1951-es megkezdését nem tudta garantálni.251 Az ország mezőgazdasági gépgyártási szükségletét az iparosítás kezdetén 4 üzem vitte a következő profilalakítással: EMAG NV: cséplőgépek, aratócséplőgépek Szombathelyi Gépgyár (KÜHNE): traktoros vetőgépek, kévekötők, aratógépek, fűkaszálók 249 URBÁNL. 2002 . 9-10. p. 250 Vö.: ÁDÁM. 1985. 188. p. 251 MNL JNSZML XXXV. 39-1-72.ő.e. 11/25. p. Vas Zoltán OT-elnök levele a Szolnok megyei párttitkámak. Tárgy: 1951. évben induló nagyberuházások. Ea.: Fekete Örsné. 0086/1950. sz. 99