Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)

II. Az integráció kora (1780-1918)

Az 1850-es években számos újabb kérelmet utasítottak vissza. A jászkun tanácsok csak a „szembetűnő hasznot” hajtó, jelentős vagyonnal vagy szakképesítéssel rendelkező jövevényeket engedték letelepülni.129 Az első jövevények a korábban már részletezett modellnek megfelelően gyakran bérlők voltak. A kerületekben először a fogyasztási adó bérletét szerezték meg zsidók (1851, Kunhegyes), majd a következő években több helyütt az italmérés jogát.130 Gyakori volt, hogy a bolthelyiség bérlete mellett, azzal együtt vendéglőt, kocsmát is üzemeltettek. A szerződésekben kedvezőtlenebb feltételekre, azok ellenőrzésében nagyobb szigorúságra számíthattak. Árokszálláson még 1854-ben is tanácsi határozat rendelte el, hogy „héber valláson levők” csak albérletbe kaphatják meg a boltokat, és akkor sem lakhatnak az épületben.131 Jászfényszaruban a fogadóként is működő űn. régi bolt bérleti szerződése (1857) előírta keresztény felszolgáló és főző alkalmazását.132 Ennek célja elsősorban a beköltözés és az ott-tartózkodás ellenőrzése lehetett.133 Korábban sok helyütt éppen a keresztény alkalmazottak tilalma volt jellemző, amellyel a munkaerő elcsábítását akarták

megakadályozni. A következő években néhány hiányszakmát űző, illetve speciális szakképesítést igazoló iparos (cipész, szabó, szobafestő, szappanfőző) is megtelepedhetett.134 A növekvő számú kérelmekre adminisztratív szigorítás volt a válasz. Berény tanácsa 1859-ben elrendelte az ott tartózkodó zsidók nyilvántartását. Az engedélyek nélkül a városban tartózkodók feljelentését a zsidó elöljárók feladatává tette.135

A nagykun településekre 1850-től szintén megindult a zsidók beköltözése. Karcagon 1852 nyarán engedélyezték először a tápióbicskei Scheer család tagjainak, hogy boltot nyithassanak (bérelt házban, ideiglenes szerződéssel) és díjfizetés ellenében állandó vásári sátrat emelhessenek. A

600 pengő forint például nem számított elegendő vagyonnak. Jászberényben a zsidó kérelmezőknek a szokásos illetéken felül még 5, később 10 pengő forint összeget kellett fizetniük a kórház javára. Az utóbbi gyakorlat máshol, például Szolnokon, minden bevándorlóra nézve szokásban volt. A boltnyitási engedély „ára” 1863-ig zsidók számára 16 pengő forint volt. Kálmán 1916, 58-59, 72-73. p., MNL JNSZML Jászberény tjkv, 1850-52. 25. és 30-31. sz.

130 Herskó 1990, 65-66. p.

131 Herbert 1928, 66. p.

132 MNL JNSZML Jászberényi cs. kir. kap. ir. 1712/1860.

Kálmán Ödön szerint ezzel a csalásokat akarták megelőzni. Kálmán 1916, 58. p.

134 Herskó 1990, 72. p.

135 MNL JNSZML Jászberény tjkv, 1859. Kálmán 1916, 31-32. sz.

45